Mediáció

Mediáció munkahelyen és a magánéletben

Mediáció formái: családi, párkapcsolati, válási, kamasz-szülő, iskolai és közösségi mediációk

munkahelyi és üzleti mediációk

A mediáció: vitarendezés, független és pártatlan közvetítés, konfliktuskezelés, egyezségkötés, permegelőzés. A mediáció “itt és most” módszer. Nem célja a felek kibékítése, hogy ismét kedveljék, sőt szeressék egymást, hanem az, hogy szükséges és elégséges mértékben képesek legyenek egymással kooperálni, kellő mértékben együttműködni. Ha túl van a krízisen, vegyen részt coachingon >>, mert az ad hosszútávú támpontokat az újrarendezéshez és -tervezéshez!

Tegyünk rendet az életében!

Mediáció aranyszabálya

Addig nem mondhatjuk, hogy mindent megtettünk magunkért, egymásért, a gyerekeinkért, az értünk aggódókért, míg valóban nem tettünk meg mindent.
A krízis elmélyítése helyett válasszuk a mediációt!

PhD Dr. Kollár József üzenete:

Az IFC- mediáció (a konkrét problémamegoldáson túl) az új, a gyümölcsözőbb, a perspektivikus életvitel “starbuckizált”, azaz minőségi forrása.

A kultúra az otthonunk, ahol felnövünk, amihez érzelmileg kapcsolódunk, ahol elfogadnak bennünket, ami ellen lázadunk, ahová visszavágyunk, amikor otthontalannak érezzük magunkat. Útnak indulni szorongató, még akkor is, ha új kalandok várnak ránk, de még kétségbe ejtőbb, ha tudjuk, sohasem térhetünk vissza (pont úgy, amikor elválunk).

Mediáció az építkezés előszobája

A mi olvasatunkban a mediátor egyben olyan építész, aki a mediáció során standardizált és minőségi szállodaláncot hoz létre a kommunikáció Mátrixában, annak érdekében, hogy felszámolja az otthontalanságból (a megoldatlan krízisekből, konfliktusokból) származó romboló erőket.

A mediátor ebből a perspektívából nézve építész, és nem csupán építő. Az építészet az épületnek (vagyis a magánéleti és üzleti környezetnek, a családi és szervezeti struktúrának), valamint kulturális dimenziójának (a családi és a szervezeti kultúrának) az együttese. Az épületek általában gyakorlati, funkcionális problémák megoldására készülnek, csak akkor tekintünk rájuk építészetként, ha kulturális aspektusból vizsgáljuk őket, vagyis, hogy mit jelent azok számára, akik benne laknak. A tervezői gondolkodáson edzett mediátor jól tudja, a szemben álló felek közötti megegyezést gyakran a kulturális különbségek (a szervezeti kultúra, az egyének eltérő értékrendje és viselkedésmintázatai, valamint öröklött rítusai) teszik lehetetlenné.

Véleményünk szerint a mediátor legfőbb feladata, a konfliktus gyors és szakszerű kezelésén túl, a mediáló felek életminőségének, “ízlésvilágának” formálása, híd kialakítása egy szebb, élhetőbb világba. A Starbucks olyan minőségi, standardizált kávéházlánc, amely a különféle kultúrák között közvetít, a világ bármely pontján ugyanazt a szolgáltatást nyújtja. Nem csupán jó kávét kínál, hanem “speciálisan sötétre pörkölt” kávét. Az otthonosság érzésének előidézése mellett olyan árut tesz kívánatossá, amelyhez a fogyasztók nem voltak hozzászokva, de mivel szokatlanul kiváló, a felfedezés izgalmát nyújtja mindannyiunk számára.

Az IFC mediáció is ilyen: a szervezeti és a személyközi kapcsolatokban mutatkozó eltérő kultúrák közötti közvetítés csábító, starbuckizált ajánlata. A konfliktusnak mint sötétre pörkölt kávénak az ízlést nemesítő kortyolgatása.

A mediáció a Starbuckizált Harcosok Klubja, ahol a vitában álló felek ökölpárbaj helyett együtt kortyolgatják az élet “fekete mágiáját”.

mediáció végszükségben

Mediáció: Mit kell tennem, ha mediációra szeretnék jelentkezni?

Ha úgy érzi, nem bírja tovább vagy el se akarja kezdeni, tárcsázzon minket, esetleg hagyjon üzenetet, de akár foglalhat időpontot is az online űrlapunkon.
Nem, nem muszáj azonnal a vitapartnerével érkeznie.
Mindent alaposan átbeszélünk az első találkozáskor és kialakítjuk a legalkalmasabb ütemtervet.

Gondolja át, mennyit veszít, ha hagyja kifolyni a kezéből az irányítást, ha elveszti az események fölötti kontrollját, ha vitában őrlődik ahelyett, hogy minőségi életet élne!

Számos mediációs terület és téma létezik, hozza ide bátran a terhét és tegye le nálunk!

 

a tanácsadás Sárga Angyala a mediáció

Mediáció folyamata
lépései

A mediáció megkezdése előtt a vitában érintett valamennyi személyt meghallgatjuk, Válási mediáció során például erre felenként 1-1 órát (2*1 óra) szánunk.
Próbálja addig is alaposan átgondolni, a partnerének miért éri meg a mediáció, mit nyerhet vele? Ön mit ajánl fel számára, hogy vita helyett a közvetítést mint permegelőző, valóban hatékony, eredmény-orientált eljárást válassza? Milyen ajánlatai vannak a számára és az Ön érdekeinek teljesülése esetén mit kínál fel számára kompenzációként?

Ezt követi a (max.) 3 órás mediáció, azaz pártatlan egyezségközvetítés.

tanácsadók közül segít a mediátor

Szerződéskötés
mediáció lezárása

Az egyezséget legkésőbb egy héten belül írásba foglaljuk és magukkal vihetik.
Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt 15 évben olyan megállapodások megszületésén bábáskodtunk, melyből csak egyet vont vissza egy meggondolatlan ügyfél, aki 3 év után, 2021-ben végül a bíróságon kötött ki és azóta már nem kevesebb, mint 800.000 Ft-jába került az ügyvédi támogatás.

Vezető mediátorunk, Dr. Kollárné Berzáczy Kriszti, az IRM/KIM senior fokozattal rendelkező mediátor-kiképző trénere a Bíróságok Lapja szerint már 2008-ban az “ország legismertebb 3 mediátorának” egyike volt,


“Először meg kell próbálnod olyan egyszerű és közérthető módon megfogalmazni a vitapartnered álláspontját, hogy arra vágyjon, bárcsak ő fogalmazott volna ilyen jól. Utána sorolj fel minden egyes pontot, amiben egyetértetek (különösen akkor, ha abban amúgy nem széleskörű az egyetértés). Ezután érdemes megemlíteni mindent, amit a partneredtől tanultál a vita során. Csak ezután mondj akár csak egy szót is, ami kritizálja vagy cáfolja a gondolatait.”

Daniel Dennett


Tegyünk valami szépet közösen az asztalra!

 

 

Mit kell tudnunk a mediációról?

Az emberi kapcsolatok velejárója a konfliktus. Családban, iskolában, munkahelyen, párkapcsolatban, üzleti életben, politikában, lényegében mindenhol jelen van. A “kis különbségek” (Tarantino: Ponyvaregény) abban mutatkoznak meg, hogyan kezeljük a nehézségeinket. Ha képesek vagyunk tárgyalni, akkor a kapcsolataink épülni fognak, ha harcolunk, többé-kevésbé a rombolást választjuk. Van, aki mindezt tudja, átlátja, de külső segítség nélkül nem képes a megfelelő lépéseket megtenni. Jöjjön el hozzánk! Segítünk!

A mediáció, ez az ősi módszer gyors, olcsó, és a kríziseink legkevésbé fájdalmas megoldása, A megbeszélésen részt vevő felek egyúttal új konfliktuskezelési praktikákat is tanulnak, ezeket bátran alkalmazhatják egy életen át.

Mediáció során csak az aktuális problémákról beszélünk, és azok jövőbeni megoldása a feladat. Múltbeli ügyekkel, az igazság, a bűnös keresésével a másik fél személyiségjegyeinek, a felek egymáshoz való viszonyának megváltoztatásával nem foglalkozunk. Mindenki magát képviseli, az elhangzottak titokban maradnak.

A mediációban nincs szükség tanúkra, anyagilag megterhelő ügyvédekre és még ennél is költségesebb peres eljárásokra.

Éljen a lehetőségeivel! Éljen a lehetőségeivel sokkal jobban!

Call Now Button