Az anyai ölelés ereje (Harlow-kísérlet)

Bien.hu, Bővebb információ a kísérletről: Wikipédia

Előzmény

René Spitz nevű gyermekorvos és pszichiáter az 1940-es években egy – némiképp hasonló – kísérletet folytatott 164 árvaházban nevelkedő csecsemő bevonásával. Az intézményben kevés ápoló volt, így a kisbabákat csak az etetés és a fürdetés idejére tudták magukhoz venni, de szeretni, törődni velük már nem volt idő. A kísérlet hamarosan rámutatott, hogy hiába voltak adottak a higiéniai körülmények, hiába volt tökéletes a gyermekek ellátása, ha nem törődnek velük, nem fogják kézbe és nem érintik őket, akkor az egyértelmű hatással van az egészségükre. Először csak nyűgösebbé váltak, majd elkezdtek fogyni, végül pedig, 3-5 hónap elteltével a fejlődésbeli visszamaradottság általánosnak bizonyult. A csecsemőhalandóság órási mértékben megnőtt a körükben.

A kísérlet

Az 1950-es években a Wisconsini Egyetem kutatója, Harry Harlow a csecsemők kötődésének kialakulását vizsgálta, kísérleteihez pedig rézuszmajmokat használt. A kismajmokat elválasztották az anyjuktól, akit aztán két pótlékkal helyettesítettek, egy drótból, illetve egy puha szövetből készült anyával. A szövetből készült anya a puhaságból adódó megnyugtató érzésen kívül semmilyen más célt nem szolgált, míg a drótból készült példány egy cumisüvegen keresztül táplálta a kismajmot. A majmok a nap nagy részét a szövetből készült anya mellett töltötték, és csak körülbelül napi egy órát voltak a drótból készült mellett, annak ellenére, hogy a drótból készült modell és a táplálék között szoros kapcsolat állt fenn.

Harlow-t főleg amiatt érte támadás, mert megfélemlítést is alkalmazott annak bizonyítására, hogy a majom a szőranyához szívesebben bújik: megijesztette a kölyköket, akik ezekben az esetekben mindig a szőranyához futottak. Harlow sok kismajmot hosszú időre el is szigetelt a többi majomtól, hogy megvizsgálja, hogyan alakulnak emiatt későbbi társas kapcsolataik. 1985 óta az Egyesült Államokban tilos olyan kísérleteket végezni, amely akár emberekkel, akár állatokkal kegyetlenül bánnak.

Talán már sokan hallottak azokról a majomkísérletekről, amelyeken keresztül a kutatók azt vizsgálták, hogy a korai gyermekkor idején az anya és utódja közti kapcsolatban történtek hogyan befolyásolják a későbbieket. Egyik legismertebb kísérlet a témában a szőranya-drótanya kísérlet volt, amely számtalan érdekes következtetést eredményezett.

Harry Harlow-féle kísérlet

Harry Harlow a ’60-as években kezdte meg az addigra minden szempontból megtervezett kísérlet végrehajtását. A kísérlet célja az volt, hogy egyrészt igazolja a korai kötődés fontosságát és annak befolyását a későbbi életre, másrészt pedig azt szerette volna igazolni, hogy a kisbabák ragaszkodása nem kizárólag a táplálkozással vannak összefüggésbe, hanem más szempontok is szerepet játszanak benne. 
A kísérlet végeredménye alapvetően igazolta a korábbi feltételezéseket az anya szerepének széles körű fontosságával kapcsolatban, sőt annál tovább mutató eredményeket is produkált.

Szőranya, drótanya 

A majomcsecsemőket a kísérlet során elkülönítették édesanyjuktól, és ketrecükbe két majomfigurát helyeztek el. Mindegyik fából és drótból készült, de az egyiket beborították textillel is. Ez utóbbit hívjuk szőranyának, mivel imitálja a majomanya szőrzetét, míg a másikat a drótanya nevet kapta. A kísérlet kezdeti stádiumában mindegyik bábuban elhelyeztek táplálékot, amelyet a kismajmok a szopáshoz hasonló módon megszerezhettek.

Mérték, hogy a kis állatok mennyi időt töltenek táplálkozás céljából az egyes babákkal, és nagyjából mindegyiknél hasonló eredmény jött ki, vagyis az étel szempontjából nem tettek különbséget a kísérleti alanyok.

Csimpaszkodás

A kísérlet egyik célja az volt, hogy megállapítsák, hogy az anya „mibenléte”, tulajdonságai hogyan befolyásolják a kismajmok ragaszkodását és viselkedését, és szerették volna kísérlettel igazolni, hogy a majom- és emberbébikre egyaránt jellemző csimpaszkodásnak mi is a mozgatórugója.

Éppen ezért kivették a bábukból a táplálékot és megfigyelték, hogy anélkül melyik „anyát” hogyan és milyen szempontok alapján „használják” a majombébik. Az eredmény nem okozott meglepetést, a kismajmok a szőranyán órákat csimpaszkodtak minden nap, míg a drótanyát figyelmen kívül hagyták, miután meggyőződtek arról, hogy ételt nem várhatnak már tőle.

Táplálkozás és csimpaszkodás

A kísérlet következő szakaszában a drótanyát újra alkalmassá tették a táplálékadásra, mindezt azonban nem tették meg a szőranyánál. Az eredmény itt sem okozott meglepetést, mivel a kismajmok kizárólag a táplálék elfogyasztásának idejére voltak hajlandóak a drótanyánál tartózkodni, minden egyéb idejüket a szőranyára csimpaszkodva töltötték.

Vagyis a kismajmok nem ahhoz ragaszkodtak, akitől az ételt kapták. Így az elsődleges következtetés megszületett, miszerint az anya szerepe koránt sem épül kizárólag a táplálkozásra, azt a csecsemők kizárólagosan funkciója alapján használják, viszont sokkal nagyobb a szerepe a testi közelségnek.

Félelem

További lépésként stresszhelyzeteket hoztak létre, vagyis előidézték azt, hogy a kismajmok megijedjenek. „Játszószoba” néven összeengedték a kismajmokat, akik korábban nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy többen vannak egy légtérben, és az új helyzet nyilvánvalóan felzaklatta őket. Az eredmény az lett, hogy azok a majmok, amelyek szőranyán nevelkedtek, a kezdeti idegenkedés és anyjukon való csimpaszkodás után óvatosan elkezdtek barátkozni a többiekkel.

A drótanyához szoktatottak azonban feszültek maradtak, nem kerestek vigaszt a drótanyában, és egyáltalán nem voltak hajlandóak barátkozni a többi kismajommal sem. Viselkedésük ugyanazokat a mozzanatokat mutatta, amelyet egy bizonytalan kisgyerek is produkál, amikor stabil háttér nélkül kell megpróbálnia szocializálódni.

Kismajmok anyaként

A kísérletsorozat ezzel még nem ért véget, mivel alaposan tanulmányozták a megfigyelésben részt vevő kismajmok további életvitelét is. A tapasztalat pedig igazán megdöbbentő volt: az ivaréretté vált kismajmok egyáltalán nem voltak nyitottak társaik szexuális közeledésére, így sokuknak nem születtek utódai. Azok az egyedek, amelyek mégis teherbe estek, az esetek legnagyobb részében képtelenek voltak érdemben ellátni anyai funkcióikat. Nem gondoskodtak róluk, sőt (különösen a drótanyán nevelkedettek) sok esetben elpusztították utódaikat. A kísérlet sok megrázó elemmel és tanulsággal rendelkezik, de valószínűleg mind közül ez a legelgondolkoztatóbb.

Korai kötődés

A kísérlet számtalan olyan dolgot támasztott alá, amelyet korábban is feltételeztek, de bizonyításukra a Harlow-kísérletekig nem került sor. Igazolást nyert, hogy az anya szerepe koránt sem kizárólag a csecsemők táplálkozási igényének kielégítésére szorítkozik, sőt Sok esetben a bébik előtérbe helyezik a puha tapintást és a csimpaszkodás, bújás lehetőségét az étellel szemben.

A játszószobás kísérlet igazolta azt, hogy a szocializáció lényegesen könnyebb a testközelséget kapó egyedek számára, sőt gyakori, hogy akik ezt nem kapták meg, azok képtelenek lesznek beilleszkedni, vagy kezelni dühüket. A legmegrázóbb tanulság pedig egyértelműen az, hogy akinél nem alakulhatott ki megfelelően a korai kötődés az anyja (vagy az annak tartott bábu) iránt, az maga is gyakran képtelen lett odaadó anyává válni.

Harry Harlow empi­rikus munkája a majmokkal mára már „klasszikussá” vált a viselkedéstudományban, forradalmat hozva az elsődleges fejlődésben játszott társas kapcsolatok szerepének megértésében. Az 1950-es és 60-as években az Egyesült Államokban a pszichológiai kutatásokat a viselkedésterapeuták és pszichoanalitikusok ural­ták, akik támogatták azt a nézetet, hogy a csecsemők anyjukhoz való kötődése azért történik, mert az anya ételt biztosít. Harlow és más társas és kognitív pszichológusok azt állították, hogy ez a szemlélet nem veszi figyelembe a kényelem, a társaság és a szerelem fontosságát az egészséges fejlődés előmozdításában.

A magányosság és anyai elhanyagolás módszereivel Harlow kimutatta a kontakt kényelem hatását a majomfejlődésre. Az anyajukkal elszakított rhesusmajmokat egy laboratóriumi környezetben nevelték, néhány csecsemőt külön ketrecbe helyeztek társaiktól távol. A társadalmi elszigeteltségben a majmok zavart viselkedést mutattak, üresen meredeztek, körbejárták a ketrecüket, és önkárosító magatartást tanúsítottak. Amikor az elszigetelt csecsemőket újra bevezették a csoportba, bizonytalanok voltak, hogyan kellene egymással interakcióba lépniük – sokan távol maradtak a csoporttól, és néhányan még az evés megtagadása után is meghaltak.

Még a teljes elszigeteltség nélkül is az anyák nélkül felnevelt csecsemő majmok társas hiányosságokat mutattak, visszahúzódó tendenciákat mutatva és a ruháikhoz ragaszkodva. Harlow érdeklődött a csecsemők kapcsolódásában a textilpelusokhoz, feltételezve, hogy a puha anyag utánozhatja az anya érintésének nyújtotta kényelmet. E megfigyelés alapján Harlow megalkotta most már híres „helyettes anya” kísérletét.

Harlow munkája kimutatta, hogy a csecsemők az élettelen helyettesanyákhoz is fordultak kényelemért, amikor új és ijesztő helyzetekkel szembesültek. Amikor egy új környezetbe helyezték őket egy helyettesanyával, a csecsemő majmok felfedezték a területet, visszafutottak a helyettes anyához, ha megijedtek, majd ismét kimerészkedtek, hogy felfedezzék a területet. Helyettesanya hiányában a csecsemők rettegve bújtak össze, ujjaikat szopogatva. Ha a ketrecbe egy ijesztő zajkeltő játékot helyeztek, a helyettesanyával rendelkező csecsemő felfedezte és megtámadta a játékot; helyettesanya nélkül a csecsemő rettegett.

Ezek a tanulmányok forradalmi empirikus bizonyítékokat szolgáltattak a szülő-gyermek kötődési kapcsolat elsődlegességéről és az anyai érintés fontosságáról a csecsemő fejlődésében. Több mint 70 évvel később Harlow felfedezései még mindig hozzájárulnak az emberi viselkedés alapvető építőköveinek tudományos megértéséhez.

Embergyerekek

Egyértelmű a párhuzam a majmok és az emberek viselkedése, igényrendszere és reakcióik között. Tudjuk jól, hogy nem véletlen, hogy az újszülötteket egyből édesanyjuk mellére helyezik, hogy így legyen lehetőségük arra, hogy gyorsabban megnyugodjanak a szülés során átélt trauma után. Ugyanez igaz később is: bizonyított tény, hogy a nem megfelelő testi közelséget, melegséget, biztonságérzetet kapó csecsemőknek komoly problémáik adódnak az életük során.