50 éve történt
A Stockholm-szindróma egy összetett pszichológiai jelenség, mely paradox módon arra készteti az áldozatokat, hogy azonosuljanak azokkal, akik számukra veszélyt jelentenek.
Nevét egy 1973-as stockholmi bankrablásról kapta, ahol a túszok hat napon át tartó fogságuk alatt egyre erősödő szimpátiát tápláltak a bűnözők iránt, olyannyira, hogy még a rendőrségi tárgyalások során is védelmükre keltek.
Hogyan érhető tetten a jelenség a legkülönfélébb magánéleti konfliktushelyzetben és mit tehetünk ellene? Gyere a képzésünkre és tanulj velünk róla!
Mi köze a Helsinki-szindrómához?
A Stockholm-szindróma Helsinki-szindróma néven is ismert; több helyen így hivatkoznak a túszejtések áldozatainál elsőként megfigyelt különleges jelenségre.
A Helsinki-szindróma elnevezés a Drágán add az életed! (Die Hard, 1988) című filmben tűnt fel: Egy TV-műsorban egy pszichológus beszélt Helsinki-szindrómáról. A műsorvezető felhívta a nézők figyelmét, hogy „Helsinkiről nevezték el, ami Svédországban van. – Nem, Finnországban”, helyesbített a pszichológus.
Más, híres esetek
Patty Hearst esete (1974): a sajtómágnás család örököse két hónappal később egy bankrablás során ő is részt vett az akcióban. A védőügyvédje azzal érvelt, hogy Patty Stockholm-szindrómában szenvedett.
Jaycee Dugard esete (1991): Jaycee-t 11 évesen rabolták el, és 18 évig tartották fogva. Az elrablójától két gyermeknek adott életet és bár többször is lehetősége lett volna a szökésre, egyáltalán nem tett lépéseket ennek érdekében.
Mi az a Lima-szindróma?
A Stockholm-szindróma fordítottja a Lima-szindróma, amikor a fogvatartó kezd szimpatizálni a fogollyal. A Lima-szindróma az 1971-es limai Banco America túszdrámájáról kapta a nevét.
Az 1975-ös Sidney Lumet által rendezett Kánikulai délután egy megtörtént esetet ír le: egy Brooklynban lévő bankot akart kirabolni 1972. augusztus 22-én John Wojtowicz és Salvatore Naturile. A filmben a fogvatartottak és a fogvatartóik között furcsa és vicces helyzeteket eredményező kölcsönös szimpátia alakult ki.
Filmbeli példa- Lima
Az Agymenők c. sitcom sorozat utolsó része a Stockholm Szindróma címet kapta (angolul The Stockholm Syndrome). Sheldon mindig is megalázóan beszélt másokkal, lelkileg kikészítette az embereket, egyebek mellett a hozzá közel állókat, ám az utolsó részben, egy megható, gyönyörű beszédben, a Nobel-közösség előtt az előzmények ismeretében érthetetlen módon mégis beszámol arról, mennyire szereti az eddig bántott, érzelmileg általa megtiport barátait.
A hírhedt esemény
Ötven évvel ezelőtt, 1973. augusztus 23-án egy átlagos napra készültek Stockholmban. A Kreditbanken nevű pénzintézet dolgozói nem is sejtették, hogy aznap négyen túszul esnek, és hat napig tartó dráma részesei lesznek, mely később a „norrmalmstorgi túszdráma” néven válik ismertté. Nem tudhatták azt sem, hogy az ő lelkiállapotuk miatt lesz híres a Stockholm-szindróma, egy olyan pszichés jelenség, amelyet bár gyakran emlegetnek, de a mentális zavarok között máig nehezen kategorizálnak.
A túszdráma kezdetén a 32 éves Jan-Erik Olsson négy banki alkalmazottat ejtett foglyul a Kreditbankenben, majd nem sokkal később egy korábbi cellatársa is csatlakozott hozzá. Amikor a hatnapos patthelyzet feloldódott, meglepő módon kiderült, hogy az áldozatok és fogvatartóik között szokatlanul pozitív kapcsolat alakult ki.
Azon a sorsdöntő csütörtöki napon egy különös kinézetű hölgy lépett be a Norrmalmstorg téren található pénzintézetbe. Nem is nő volt, hanem Jan-Erik Olsson, parókában és napszemüvegben álcázva magát. Olsson, aki korábban egy rövid időre elhagyhatta a börtönt, úgy döntött, hogy nem tér vissza, inkább megszedi magát egy széf kifosztásával. Miután belépett a Sveriges Kreditbanken épületébe, géppisztolyt rántott elő, és néhány lövést leadva angolul elkiáltotta magát: „A buli még csak most kezdődik.”
Birgitta Lundblad, a bank valutakezelője, később elmondta: „Azt hittem, hogy egy arab terrorista.” Olsson eleinte amerikainak adta ki magát, de a túszok hamar rájöttek, hogy valójában svéd, mivel egész nap a svéd nyelvű rádióhíreket hallgatta.
Olsson három túszt összeterelt – Lundbladot, Elisabeth Oldgrent és Kristin Enmarkot –, megkötözte őket, és a bank páncéltermében húzódott meg velük. A negyedik túszt csak később ejtették fogságba. Olsson tárgyalni kezdett a rendőrökkel, és három fő követelést támasztott: hárommillió svéd koronát kért, sisakot, golyóálló mellényt, és egy autót a meneküléshez. Emellett azt is feltételül szabta, hogy engedjék ki a börtönből korábbi cellatársát, Clark Oloffsont, és hozzák a bankba.
Amikor a rendőrség teljesítette Olsson kérését, és Olofssont a helyszínre szállították, a tévécsatornák már élőben közvetítették az eseményeket. Olofsson belépése tovább bonyolította a helyzetet, ugyanis átvette a tárgyalásokat Olssontól, és segített feltörni a pénztárgépeket, valamint eltüntetni a biztonsági kamerák felvételeit. Eközben egy negyedik túszra bukkantak, a 25 éves Sven Säfströmre, aki véletlenül ragadt a bankban, és egy raktárban bújt el.
A túszejtők abban bíztak, hogy a svédek híres erőszakellenessége és az országban éppen zajló választási kampány miatt óvatosabban kezelik majd az ügyet. Az igazságügyi miniszter azonban eltökélt volt abban, hogy Olssonék nem úszhatják meg a galádságaikat. A rendőrség különféle módszerekkel próbálta megoldani a helyzetet, például felmerült, hogy hipnotizőrt küldenek be, vagy hogy szárított sárgaborsóval árasztják el a páncéltermet.
A dráma negyedik napján a rendőrség áttörést ért el, amikor átfúrták a páncélterem mennyezetét, és lefényképezték Olofssont a túszokkal együtt. Olsson azonban lövéseket adott le a keletkezett lyukon keresztül, megsebesítve egy rendőrt, majd a túszok megölésével kezdett fenyegetőzni arra az esetre, ha megpróbálják elgázosítani őket. Két nappal később a belengetett retorzió ellenére könnygázt pumpáltak a helyiségbe, és bár ez majdnem a túszok életébe került, a fegyveresek végül megadták magukat.
Ekkorra azonban a túszoknál már kialakult az a pszichés állapot, amelyet ma Stockholm-szindrómának neveznek. Meglepő módon a foglyok annyira féltették fogvatartóik testi épségét, hogy visszautasították, hogy ők hagyják el először a bankot. A szűk térben eltöltött hat nap alatt különös szimpátia alakult ki az áldozatok és gengszterek között.
Amikor Olofsson megérkezett a bankba, Olsson megnyugodott, és eloldozta a túszokat. Ez volt az első emberibb megnyilvánulása, ami elindította a furcsa szimpátiát a kiszolgáltatott emberekben. Daniel Lang amerikai újságíró egy évvel később a New Yorkerben írt cikkében számolt be arról, hogy a túszok Olssont emberségesnek találták, és úgy gondolták, hogy az életüket végső soron neki köszönhetik.
Olsson bűnözői pályafutása során időnként kifejezetten empatikusan viselkedett áldozataival. Egy korábbi betörésnél például segített egy idős házaspár férfitagjának előkeríteni a szívgyógyszerét, mielőtt kirámolta volna a házukat.
Elisabeth Oldgren többször is megtapasztalta Olsson együttérzését. Amikor a fűtetlen páncélteremben reszketni kezdett, Olsson ráterítette a kabátját, és amikor klausztrofóbiás lett, megengedte neki, hogy sétáljon egyet– bár a nyakára kötött kötéllel irányította. Az átélt borzalmak ellenére Oldgren akkoriban úgy érezte, hogy Olsson kedves volt hozzá.
Kristin Enmark és Birgitta Lundblad is szabadon mehettek a mosdóba, de riadtan és szó nélkül visszatértek, miután látták a rendőröket rejtőzködni. Enmark később azt mondta, hogy árulónak érezte magát. Olsson egy ponton kijelentette, hogy le fogja lőni Sven Säfströmet, de aztán közölte vele, hogy nem akarja megölni, és hagyja, hogy előtte lerészegedjen. Säfström ezért hálás volt neki.
Olsson később elismerte, hogy empátia alakult ki benne a túszai iránt. „A túszok hibája volt. Mindent megtettek, amit mondtam nekik. Megnehezítették a gyilkolást. Rávettek minket, hogy nap mint nap együtt éljünk, mint a kecskék ebben a mocsokban.”
A túszok közül Kristin Enmark építette ki a legerősebb kapcsolatot Olssonnal, és a miniszterelnöknek is könyörgött, hogy hagyják őt és fogvatartóit együtt elmenekülni. Később Enmark sem értette, miért érzett szimpátiát fogvatartói iránt, és pszichiáterek segítségét kérte. Egy évvel később a túszok még mindig látogatták Olssont és Olofssont a börtönben.
Így vált a Stockholm-szindróma mára ismertté, de még mindig megosztó témává a pszichiátriában.
Fotók a túszdrámáról
A jelenség vitatott utóélete
A jelenséget leíró kifejezést állítólag Nils Bejerot kriminológus és pszichiáter alkotta meg.
A túszdráma után sokan találgatták, miért alakult át ennyire a túszok viszonya a fogvatartóikhoz.
A mainstream azóta is gyakran alkalmazza a fogalmat más esetekre, amiket a BBC is összegyűjtött. Már egy évvel a túszdráma után egy amerikai örökösnőt is Stockholm-szindrómásnak nyilvánítottak, miután 1974-ben fegyveres felkelők elrabolták, majd ő maga önként csatlakozott hozzájuk a későbbi fegyveres akcióikban. A 19 éves nő végül börtönbüntetést kapott, de az ügyvédje védekezésképpen a Stockholm-szindrómára hivatkozott. Hasonlóképpen merült fel a jelenség az Ausztriát és a világot is megrázó Natascha Kampusch-ügy kapcsán is. Kampuscht 10 évesen rabolta el Wolfgang Přiklopil, és 8 évig tartotta fogva a pincéjében. A hírek szerint a fiatal nő elsírta magát, amikor megtudta, hogy fogvatartója öngyilkos lett, és gyertyát gyújtott a ravatalánál.
Nemcsak a sajtót és a közvéleményt, hanem az angol rendőrséget és az FBI-t is foglalkoztatta a jelenség. Az Egyesült Államok terrorelhárítása is figyelmet fordított rá, és új stratégiákat dolgozott ki a túszejtési helyzetekre. Az angol és amerikai hatóságok számára dr. Frank Ochberg dolgozta ki azokat a kritériumokat, amelyek alapján kialakulhat a szindróma:
- A túsz egy hirtelen, félelmetes helyzetben találja magát, és biztos benne, hogy meg fog halni.
- Ha a túszejtő kedvességet mutat, az egyfajta primitív hálát ébreszt a túszban az életéért cserébe.
- Ezt követően a túszok tagadni kezdik, hogy fogvatartóik tehetnek helyzetükről, és azt hiszik, hogy éppen nekik köszönhetik az életüket. „Egyfajta infantilizálódás történik, amikor a túszok – mint a gyerekek – nem tudnak engedély nélkül enni, beszélni vagy vécére menni” – mondta Ochberg. Hozzátette, hogy a valódi Stockholm-szindróma nagyon ritka.
A 2007-es FBI Law Enforcement Bulletin egyik cikke szerint a Stockholm-szindróma kulcsfontosságú eleme az az elképzelés, hogy az elkövetők pozitív érzelmeket mutathatnak a foglyok iránt. Ez pedig növelheti a túsz túlélési esélyeit.
Bár a Stockholm-szindróma régóta része a rendőrségi túsztárgyalási tanfolyamoknak, ritkán találkozunk vele – mondta el a BBC-nek Hugh McGowan, aki 35 évet töltött a New York-i rendőrségnél. Szerinte Stockholm annyira egyedi eset volt, hogy nem érdemes általános diagnózisként kezelni a túszdráma következményeit.
Valóban: a Stockholm-szindróma nem szerepel a két fő pszichiátriai kézikönyvben, a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében és a Nemzetközi Statisztikai Osztályozásban sem. Nincsenek széles körben elfogadott diagnosztikai kritériumok sem, amelyek meghatároznák, mi tartozik ebbe a kategóriába. Mégis állíthatjuk, hogy nemcsak túszejtési helyzetekben, hanem akár bántalmazó kapcsolatokban is előfordulhat, hogy az áldozat relativizálja a bántalmazó viselkedését. Maga Natascha Kampusch is elutasította a szindróma címkéjét:
„A normalitás keresése egy bűncselekmény keretein belül nem szindróma. Ez egy túlélési stratégia.”
Az mindenesetre biztos, hogy az áldozat szimpátiája (vagy annak illúziója) nem védi meg a támadókat a valós következményektől. Olssont tíz évre ítélték rablásért és túszejtésért. Az Olofsson elleni ítéletet viszont hatályon kívül helyezte a fellebbviteli bíróság. Ő visszatért a börtönbe, hogy letöltse eredeti büntetését, de később sem állt le a nagyobb bűncselekményekkel. Többször is visszakerült a börtönbe, és az ő nevéhez fűződik a svéd bűnügyi történelem legnagyobb bankrablása is. Talán nem meglepő, hogy folytatta kicsapongó életét, miután így nyilatkozott a norrmalmstorgi túszdrámáról:
„A kurva életbe, nagyon szórakoztató volt.”
Stockholm-szindróma és a coaching
A Stockholm-szindróma az agresszorral való azonosulást jelenti.
Nem egy hivatalos mentális egészségügyi diagnózis. Ehelyett azt gondolják a szakemberek, hogy egy, a kiváltó traumával szemben tanúsított pszichológiai mechanizmus. Azok a személyek, akiket bántalmaznak vagy valamilyen módon korlátozzák a személyi szabadságukat, esetleg koruknál, élethelyzetüknél fogva ki vannak szolgáltatva egy tekintélyszemélynek, hajlamosak ebbe a szindrómába kerülni. Feladják a saját asszertivitásukat (határozott és magabiztos fellépésüket), sőt önrendelkezésüket és a felettes személy igényeit magukénak tekintve saját érdekük ellenében cselekszenek. A felismerés és a megfelelő kezelés nagyban hozzájárulhat a gyógyuláshoz és a regenerálódáshoz.
Mikor és hol alakul ki Stockholm-szindróma vagy ahhoz nagyon hasonló állapot?
VÁLÁS
BÁNTALMAZÓ KAPCSOLATOK
GYERMEKBÁNTALMAZÁS
MENTÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SEGÍTŐK
ISKOLA
TÁBOROK, SPORT, VERSENYSPORT
BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYEK
GYERMEKOTTHONOK
AUTORITER VEZETŐ
TOXIKUS MUNKAHELY
PONTOS FELADATLEÍRÁSOK HIÁNYA
ÉRDEKKÉPVISELETEK HIÁNYA
A probléma fájdalmas aktualitását jelenti, hogy Magyarországon, 2024. nyarán a táborozó diákot saját karate edzője rúgta fel egy a szolnoki kalandparkban. A kisfiú édesanyja a híradóból értesült a történtekről, mert a gyerek nem osztotta meg vele az esetet. Az őt ért agresszió mindennaposnak tűnhetett számára és a többi gyerek sem tett bejelentést. Ha a kalandpark dolgozóit nem sokkolja az eset, az agresszor máig megúszhatta volna a tettei következményét.
A Stockholm-szindróma a magánéletben és a munkahelyen többféle kapcsolatban, helyzetben, viszonyrendszerben is felütheti a fejét, értelemszerűen nem csupán túszejtési szituációkra vagy brutális szituációkra érvényes.
Ha Ön vagy hozzátartozója veszélyeztetett, kérjen segítséget!
Íme néhány példa arra, hogyan nyilvánulhat meg a Stockholm-szindróma a személyes életünkben:
1. Bántalmazó kapcsolatok
„Jó ember volna, ha nem inna!”
Erőszakos partner: Ha valaki bántalmazó kapcsolatban él, előfordulhat, hogy az áldozat a bántalmazó pozitív tulajdonságait hangsúlyozza, vagy racionalizálja a bántalmazó viselkedését. Az áldozat kötődhet az elkövetőhöz, és úgy érezheti, hogy a bántalmazó nélkül nem lenne képes túlélni a nehézségeket.
Hogy is van ez?
Szereplők: Anna (áldozat) és Péter (bántalmazó partner)
Anna: „Péter, miért csinálod ezt velem? Ma is veszekedtünk a pia miatt.”
Péter: „Anna, tudod, hogy csak azért iszom, mert feszült vagyok. Nem tehetek róla, folyton bennem van az ideg. Miért, mit csináljak, szerinted, jobb lenne, ha megütnélek? Ha nem érdekelnél, nem törődnék veled, nem aggódnék éjjel-nappal a sorsunk miatt és akkor nem is borulnék ki. Bárki más megértené ezt, toleráns lenne, a te viselkedéseden pedig egyszerűen mindenki csak nevetne.”
Anna: „Igen, igazad van. Tudom, hogy azért vagy ilyen, mert aggódsz értünk. Néha nehéz, de biztos vagyok benne, hogy te komolyan veszed a dolgainkat. Túl komolyan is. Ha a gyerekek kicsit nagyobbak lesznek, talán te is megnyugszol majd.
És mégis, amikor kedves vagy és józan, akkor érzem, hogy igazán törődsz velem.”
Anna és Péter
„Azt mondják, szép pár vagyunk.”
2. Manipulatív kapcsolatok
„Amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok!”
Kontrolláló szülő vagy partner: Ha valaki egy manipuláló vagy kontrolláló szülővel, partnerrel él együtt, előfordulhat, hogy az érintett személy az ilyen típusú manipulációt elfogadja és megpróbálja igazolni, elfogadhatóvá tenni a maga számára. A kapcsolat során a manipulátor gyakran kedvességet és támogatást is nyújt, várható pozitív eredménnyel kecsegtet, ami a manipulált személyben ambivalens érzéseket kelt.
Hogy is van ez?
Szereplők: László (kontrolláló szülő) és Júlia (majdnem felnőtt gyermek)
Júlia: „Apa, miért nem hagysz végre egyedül dönteni az életemről? Úgy érzem, hogy minden lépésemet ellenőrzöd.”
László: „Júlia, tudod, hogy csak a legjobbat akarom neked. Ha nem segítenék, lehet, hogy rossz döntéseket hoznál, amik kárt okoznának neked és jobb bele se gondolni, milyen következményekkel járnának! Néha elegendő egyetlen rossz lépés is. Figyeld meg az öcsédet!”
Júlia: „Igen, néha úgy érzem, hogy túlságosan uralkodsz rajtam, de amikor segítesz és tanácsot adsz, akkor tényleg jobb irányba tereled a dolgaimat. Ugye, mindig velem maradsz?”
Júlia és László
„A szüleim mindig jót akarnak nekem.”
3. Munkahelyi kényszerhelyzetek
„Egyszer hálás leszel érte, hogy szigorú voltam!”
Toxikus munkahely: Munkahelyi környezetben is megjelenhet a Stockholm-szindróma, ha a munkavállaló egy toxikus főnökkel vagy kollégával dolgozik együtt. A dolgozó a főnök vagy kolléga kedvességére, vagy a munkahely biztonságára alapozva racionalizálhatja a munkahelyi rossz bánásmódot.
Hogy is van ez?
Szereplők: Mária (alkalmazott) és János (toxikus főnök)
Mária: „János, a teljesítményem sosem elég jó a számodra.”
János: „Mária, csak a legjobbat akarom kihozni belőled. Ismered a mondást: Teher alatt nő a pálma! Másrészt pedig, ha nem lennél a csapatban, mi se tudnánk ilyen jól teljesíteni. Egy mindenkiért, mindenki egyért! Ne félj, mi is kiállunk érted!”
Mária: „Jól esik, hogy ezt mondod! Egy csapat vagyunk! Ha nem lennél ennyire szigorú, tényleg meglehet, hogy nem is fejlődnék ilyen gyorsan.”
Mária és János
„Az ideális munkahely.”
4. Pénzügyi zsarolás
„Tudom, hogy jó ember vagy, te mindenkin segítesz!”
Anyagi függőség: Stockholm-szindrómához hasonló jelenség olyan helyzetekben is előfordulhat, amikor egy személy anyagi függőségben él valakitől, aki kihasználja ezt. Az áldozat gyakran elfogadja a zsaroló viselkedést, mivel úgy érzi, hogy az anyagi támogatás nélkül nem lenne képes fenntartani az életvitelét.
Hogy is van ez?
Szereplők: Erika (anyagi függő) és Márk (zsaroló rokon)
Erika: „Márk, miért kérsz mindig pénzt tőlem? Eléggé kimerít, hogy ennyi kölcsönt kell adnom.”
Márk: „Erika, tudod, hogy csak te tudsz segíteni nekem most. Ha nem támogatnál, akkor képtelen lennék megoldani a problémáimat. Kitől várjon az ember segítséget, ha nem a saját családjától? Én is megtenném, ha lehetőségem volna rá, hidd el! És nem is leszek hálátlan.”
Erika: „Igaz, hogy segítesz nekem néha, és ezt értékelem is. Úgy érzem, hogy a pénz, amit adok, valóban hozzájárul, hogy felszínen maradj, és ez azért valahol megnyugtat engem.”
Mária és János
„A család szent dolog.”
5. Családi dinamikák
„Te minek nézel engem?”
Családi konfliktusok: Családon belül is megjelenhet, ha valaki egy bántalmazó vagy manipuláló családtaggal él együtt, aki időnként kedvességet és szeretetet is mutat. Az áldozat így érzelmi kötődést alakíthat ki a családtaggal, még akkor is, ha a viselkedése összességében kifejezetten romboló és káros.
Hogy is van ez?
Szereplők: Júlia (háziasszony) és Péter (férj)
Júlia: „Péter, miért hagyod mindig, hogy a gyerekek játéka a nappaliban legyen, amikor veled vannak? Nem azt mondtad, hogy rendet kell tartanunk?”
Péter: „Most azt akarod mondani, hogy én legyek a mumus? Hiszen alig tudok velük elég időt tölteni! Júlia, tudod, hogy csak próbálom őket boldoggá tenni. Ha nem hagyom, hogy szórakozzanak, sosem lesznek elégedett felnőttek. A háztartás, meg a gyereknevelés mindig is a nők dolga volt. Pont én szóljak ebbe bele?”
Júlia: „Igen, értem, hogy próbálsz jó szülő lenni, és hálás vagyok, hogy foglalkozol velük. Érzem, hogy tényleg szeretetteljes a szándékod.”
Júlia és Péter
„A tökéletes szülők.”
6. Mentális egészségügyi szituációk
„Mi lenne veled nélkülem?”
Terápia során: Néha a terapeuták vagy mentális egészségügyi szakemberek is tapasztalhatják, hogy a kliensek idealizálják őket, és nemcsak elfogadják, de egyenesen elvárják a terapeutától származó manipulációkat vagy elméleti kereteket, mert úgy érzik, hogy a szakember jelentős és tekintélyes szerepet játszik az életükben.
Hogy is van ez?
Szereplők: Anna (kliense) és Dr. Kovács (terapeuta)
Anna: „Dr. Kovács, néha úgy érzem, hogy amit mond, az nem mindig segít, de biztosan velem van a baj. Ha Ön mellett vagyok, kiegyensúlyozottabban érzem magam. Annyira megnyugtató az aurája!”
Dr. Kovács: „Anna, fontos, hogy megértsd, hogy a kezelés egy hosszabb folyamat, és nem minden nap lesz könnyű. Az én célom, hogy segítselek a gyógyulásodban.”
Anna: „Igen, néha nehéz, de úgy érzem, hogy jól haladok. Mi lenne, ha Ön nem támogatna engem?”
Mária és János
„Dr. Kovács elismert szakember.”
7. Visszaélések áldozatai
„Tedd, amit mondok, a többit bízd rám!”
Segítő szolgáltatások: Azok, akik segítséget kapnak, például rehabilitációs központokban, szociális szolgáltatások keretében, előfordulhat, hogy a szolgáltatás nyújtóit idealizálják, még akkor is, ha a segítség nem megfelelő vagy manipulatív.
Hogy is van ez?
Szereplők: Tomi (rehabilitációs központ lakó) és Ági (szociális munkás)
Tomi: „Ági, néha úgy érzem, hogy nem mindig értem, amit mond és az egész eléggé frusztráló.”
Ági: „Tomi, tudom, hogy ez egy nehéz időszak a számodra, de az, amin most végighaladsz, fontos lépés a felépülésed felé. Ha nem lenne támogatás, sokkal nehezebben menne. Gondolj a jövődre!”
Tomi: „Nagyra értékelem, hogy itt van mellettem, és segít, amikor szükségem van rá.”
Ági és Tomi
„Ágit mindenki ismeri a szakmában.”
A Stockholm-szindróma alapvetően akkor nyilvánul meg, amikor egy személy a bántalmazó vagy manipuláló viselkedést racionalizálja, és érzelmileg kötődik ahhoz, aki árt neki. Ez a jelenség gyakran a túlélés vagy az alkalmazkodás részeként jelenik meg, és jelentős hatással lehet az áldozat pszichológiai állapotára és személyi kapcsolataira.