1. Rövid válasz egy mondatban
A metahelyzet az a nézőpont, amelyben nemcsak benne vagy egy helyzetben, hanem kívülről is megvizsgálod annak keretét, szabályait, szerepeit és előfeltevéseit; a metaszerep pedig az a reflexív szerep, amelyből ezeket a szerepeket, határokat és értelmezési szabályokat tudatosan szemléled és újrarendezed.
2. Érthető magyarázat IACM Akadémia alapján
Az IACM Akadémia tanulási logikájában a „meta” előtagot érdemes először nagyon egyszerűen megérteni: azt jelzi, hogy egy szinttel feljebb lépünk. Nem csupán azt kérdezzük, hogy „mi történik?”, hanem azt is, hogy „milyen keretben értelmezem azt, ami történik?”. Nemcsak azt kérdezzük, hogy „mit teszek?”, hanem azt is, hogy „milyen szerepből teszem, milyen szabály alapján, és miért éppen ezt tekintem lehetséges válasznak?”. Ez a különbség választja el a helyzetben való egyszerű részvételt a metahelyzettől.
Az IACM képzési segédlete a designgondolkodás témakörén belül kifejezetten együtt említi a metadesignt és a metahelyzetet, és a designgondolkodásról szóló tananyagra irányít. Ez fontos támpont: a metahelyzetet nem pusztán kommunikációs technikaként érdemes felfogni, hanem a problémakeret újratervezésének lehetőségeként. Designgondolkodásban ugyanis nem biztos, hogy az elsőként megfogalmazott probléma a valódi vagy a leghasznosabb probléma. Lehet, hogy maga a problémameghatározás szorul átalakításra.
Képzeld el, hogy egy vezető azt mondja: „A munkatársaim nem elég motiváltak, ezért jobban kell őket ellenőriznem.” Ha kizárólag a helyzeten belül gondolkodik, akkor az ellenőrzés módját fogja optimalizálni: több riport, több értekezlet, több számonkérés. Metahelyzetben azonban megvizsgálja azt a keretet is, amelyből a problémát létrehozta. Valóban motivációhiányról van szó? Nem lehet, hogy a túlzott ellenőrzés csökkenti az önállóságot, az önállóság csökkenése pedig tovább rontja a kezdeményezőkészséget? Ebben a pillanatban a vezető már nemcsak a problémát próbálja megoldani, hanem saját problémaleírását is vizsgálja.
Ez kapcsolódik az IACM ontológiai coaching szemléletéhez is. A Vízen járni az ontológiai coachingot nem egyszerű viselkedésjavításként kezeli, hanem az én és a világ leírásainak, előfeltevéseinek és alternatíváinak vizsgálataként. A könyv a prousti gyenge ontológia tárgyalásakor hangsúlyozza az én- és világleírások változtathatóságát, majd külön fejezetekben tárgyalja az ontológiai coaching fázisait és az ontológia-alapú mediációt. A metahelyzet ebből a nézőpontból nem valamiféle „objektív magaslat”, ahonnan végre megmondjuk az igazságot, hanem reflexív pozíció: észrevesszük, hogy mi magunk is egy bizonyos leírásból nézzük a világot.
Ezért a metahelyzethez önreflexió szükséges. Az önreflexió itt nem önmagunk állandó elemzését jelenti, hanem azt a képességet, hogy saját értelmezésünket is a vizsgálat tárgyává tegyük. Ahelyett, hogy azt mondanám: „ő tiszteletlen”, megkérdezhetem: „miből következtetek tiszteletlenségre; milyen elvárásom sérült; milyen más értelmezés lehetséges; milyen kapcsolatban vagyunk; mit tekintünk ebben a kapcsolatban legitim viselkedésnek?”. A metahelyzet kitágítja a lehetséges értelmezések terét.
Itt válik érthetővé a metaszerep is. A szerep egy adott társas rendszerben elfoglalt pozícióhoz kapcsolódó elvárásokat, jogokat, feladatokat és viselkedési lehetőségeket jelenti. Lehetek például vezető, munkatárs, oktató, hallgató, szülő, ügyfél vagy coach. A metaszerep viszont nem egyszerűen még egy szerep a felsorolásban. Olyan reflexív pozíció, amelyből megvizsgálom, hogyan működnek a szerepek, hol vannak a határaik, milyen elvárások tartoznak hozzájuk, és nem csúsztak-e össze egymással, korrigálnom kell-e a szerepekhez illő viselkedéseket vagy teljesen lecserélni a szerepeket.
Egy korábbi IACM szakmai anyag ezt nagyon pontosan fogalmazza meg: a metaszerep olyan pozíció, amelyből az ember kívülről szemléli, értelmezi és szabályozza a szerepek működését; metaszerepben nemcsak részt veszünk a konfliktusban, hanem azt is vizsgáljuk, ki milyen szerepben van, milyen szabályok érvényesek és hol húzódnak a felelősségi határok. A metaszerep a szerep szerepe, azaz a szerepekről való gondolkodásra képes szerep.
Fontos azonban, hogy a metaszerepet ne keverjük össze a fölérendelt bíró szerepével. A metaszerep nem azt jelenti, hogy „én kívülről látom az egészet, ezért nekem van igazam”. A legitim metaszerep önreflexív: saját jogosultságomat, kötelességemet és korlátaimat ugyanúgy vizsgálom, mint a másikét. Az idézett szakmai anyag éppen ezért különbséget tesz legitim és kisajátított metaszerep között: az utóbbi akkor jelenik meg, amikor valaki felhatalmazás nélkül önmagát teszi a teljes helyzet bírájává és végső értelmezőjévé.
A metahelyzet és a metaszerep összetartozik, de nem ugyanaz. A metahelyzet elsősorban értelmezési keretváltás: a helyzet szabályaira és előfeltevéseire nézek rá. A metaszerep társas és cselekvési pozíció: ebből a reflexív nézőpontból a szerepek működését, határait és kölcsönös elvárásait is rendezem. Röviden: a metahelyzet azt mondja, „nézd meg a játékteret”; a metaszerep pedig azt, „nézd meg, ki milyen szerepben játszik, ki osztja a szerepeket, és jogos-e ez a szerepkiosztás”. Új metahelyzet és metaszerep új lehetőségeket teremt a játéktér átalakítására és a szerepek újragondolására.
3. Magyarázat Dr. Kollár Consulting alapján
A Dr. Kollár Consulting szakmai hangsúlya felől a két fogalom különösen a coaching, a konfliktuskezelés és a változás szempontjából válik fontossá. Egy problémába beleragadva az ember többnyire elsőrendű kérdéseket tesz fel: mit mondjak neki, hogyan győzzem meg, hogyan érjem el, hogy változzon, hogyan teljesítsek jobban, hogyan szüntessem meg ezt a kellemetlen helyzetet? Ezek szükséges kérdések lehetnek, de nem mindig elegendők. A metahelyzet másodrendű kérdéseket nyit meg: hogyan jött létre az a keret, amelyben ezt problémának látom; milyen szabályt követek; mit próbálok újra és újra; milyen szerepet osztottam magamra és a másikra; és mi történne, ha magát a keretet változtatnám meg?
Ez közvetlenül kapcsolható Watzlawick, Weakland és Fisch változáselméletéhez. A Változás című mű különbséget tesz az ugyanazon rendszer szabályai között végbemenő változás és a rendszer szabályait, keretét érintő másodfokú változás között. A könyv külön fejezetben tárgyalja az „ugyanabból még több” problémaképző mintát és a másodfokú változást. Ha például valaki egy konfliktusban egyre részletesebben magyarázza ugyanazt, miközben a másik fél egyre kevésbé hallgatja meg, akkor az elsőfokú megoldás a még részletesebb magyarázat lehet. A metahelyzetből azonban láthatóvá válhat, hogy éppen a magyarázkodás és az ellenállás kölcsönös rendszere tartja fenn a konfliktust.
A Dr. Kollár Consulting felől ezért a metahelyzet gyakorlati értéke az, hogy megakadályozza a problémával azonos szinten végzett végtelen optimalizálást. Nem azt kérdezi automatikusan, hogyan lehet ugyanazt jobban csinálni, hanem azt is, hogy érdemes-e egyáltalán ugyanazt csinálni. Ez a coachingban döntő különbség. A kliens gyakran egy hatékonyabb változatát kéri annak a stratégiának, amely maga is része a problémának. A coach feladata ilyenkor nem feltétlenül az, hogy jobb eszközt adjon ugyanahhoz, hanem hogy segítsen láthatóvá tenni a működő keretet.
A metaszerep konfliktusban ugyanilyen jelentős. Egy konfliktus könnyen hamis szerepkiosztássá válhat. Az egyik fél „vádló”, a másik „vádlott”; az egyik „megmentő”, a másik „tehetetlen”; az egyik „szakértő”, a másik „tudatlan”. Ha a felek ezeket a kiosztott szerepeket automatikusan elfogadják, akkor minden új mondat a régi szerkezetet erősíti. A metaszerepben viszont megkérdezhető: ki osztotta ki ezeket a szerepeket? Milyen felhatalmazás alapján? Valóban ez a kapcsolatunk? Melyik felelősség az enyém, és melyik nem?
Az IACM szakmai anyagának konfliktuselemzése ezért nevezi a metaszerepet rendteremtő pozíciónak: nem fölényeskedést jelent, hanem a szerepek világos szerkezetének visszaállítását. Ez azért lényeges, mert a szerepzavar nem pusztán kommunikációs zavar, hanem hatalmi kérdés is lehet: ki határozhatja meg a kapcsolat jelentését, a felek jogait és a rendezés szabályait? A hiteles metaszerep nem a másik fölé emelkedik, hanem tisztázza a felelősségi határokat.
A tanácsadói gyakorlatban tehát a metahelyzet és a metaszerep együttesen teszi lehetővé, hogy a kliens ne csak reagáljon, hanem reflektáljon is. A reagálás azt mondja: „erre ezt válaszolom”. A reflexió azt kérdezi: „mi történik közöttünk, milyen ismétlődő mintázatot hozunk létre, és milyen szerepben válaszolok?”. Ez nem passzivitás. Éppen ellenkezőleg: növeli a cselekvési szabadságot, mert az ember többé nem egyetlen automatikus szerep foglya.
A Dr. Kollár Consulting hangsúlya ezért a felelősség és a keret kapcsolatában foglalható össze. Metahelyzetbe kerülni nem menekülés a helyzetből, hanem annak pontosabb vállalása. Metaszerepet felvenni pedig nem felhatalmazás mások minősítésére, hanem felelősség azért, hogy saját szerephatárainkat és a kapcsolat szabályait tisztán lássuk.
4. Szakmai háttér
A metahelyzet és a metaszerep mélyebb megértéséhez több, egymást kiegészítő szakmai irányt érdemes összekapcsolni. Ezek nem mind ugyanazt a terminust használják, de különböző oldalról megvilágítják, mi történik, amikor az ember a közvetlen részvétel szintjéről a keret, a kapcsolat, a szerep vagy az értelmezési szabály szintjére lép.
Watzlawick, Weakland és Fisch változáselmélete adja az egyik legerősebb rendszerszemléleti hátteret. A Változás szerkezete világosan elkülöníti a probléma képződését és a probléma megoldását, valamint külön tárgyalja az „ugyanabból még több” mintát és a másodfokú változást. Metahelyzetből azért tudunk másodfokú változást kezdeményezni, mert nemcsak egy elemet módosítunk a rendszerben, hanem a működés szabályát is felülvizsgáljuk. Ha egy családban például minden konfliktust azonnali békítéssel kezelnek, akkor a békítés maga is fenntarthatja azt a rendszert, amelyben soha nem lehet nyíltan különbözni. A metahelyzet kérdése ekkor nem az, hogyan békítsünk még ügyesebben, hanem az, milyen szabály tiltja a konfliktus elviselését.
Eric Berne tranzakcióanalitikus megközelítése a szerepek és ismétlődő kapcsolati minták oldaláról ad fontos hátteret. Az Emberi játszmák olyan ismétlődő tranzakciókat ír le, amelyekben jellegzetes szerepek és előre jelezhető kapcsolati nyereségek alakulnak ki. Egyik példájában különböző szerepeket azonosít, például Üldözőt és Megmentőt, és azt mutatja meg, hogy ugyanazon kapcsolati játszmán belül a szerepek összesűrűsödhetnek vagy átcsúszhatnak egymásba. Ez a metaszerep szempontjából azért fontos, mert a résztvevő szerepben az ember többnyire csak „játssza” a mintát; reflexív pozícióból viszont felismerheti a szerepkiosztást és annak nyereségeit.
Paul Watzlawick kommunikációs szemlélete általánosabban is arra tanít, hogy a kapcsolatot nem lehet pusztán az egyes mondatok tartalmából megérteni. Egy üzenet nemcsak információt közöl, hanem a felek kapcsolatáról is mond valamit. A metaszint ezért kommunikációban azt jelenti, hogy nemcsak arról beszélünk, amiről vitázunk, hanem arról is, hogyan beszélünk róla, milyen viszonyból szólunk egymáshoz, és mit tekintünk elfogadható kommunikációs szabálynak. Ez a metahelyzet egyik klasszikus formája.
Thomas Gordon és Noel Burch Emberi kapcsolatok című könyve a kapcsolati háló és az egyedi problémamegoldás fontosságát emeli ki. A bevezető már azt hangsúlyozza, hogy az ember sokféle kapcsolatban működik, ezek különböző mértékben hatnak rá, és a könyv nem előre gyártott recepteket, hanem saját megoldások megtalálását segítő módszereket kíván adni. Ez jól illeszkedik a metaszerephez: ugyanaz az ember más felelősséggel és más határokkal van jelen partnerként, vezetőként, szülőként vagy kollégaként. A jó kapcsolati működés egyik feltétele, hogy ezeket ne mossuk össze.
Elliot Aronson A társas lény című munkája a társas befolyásolás, konformitás, társas megismerés és önigazolás területeit kapcsolja össze. A könyv szerkezete külön fejezeteket szentel annak, hogyan hat a kontextus a társas ítéletre, hogyan működnek a kategorizációk és hogyan torzíthatja az önigazolás a viselkedést. A metahelyzet szempontjából ez azért fontos, mert saját értelmezésünket nem szabad automatikusan azonosítani a helyzettel. Amit „nyilvánvalónak” látunk, abban társas kontextus, kategorizáció, korábbi döntés és önigazolási igény is működhet.
Mérő László Az érzelmek logikája című könyve arra ad fontos figyelmeztetést, hogy a reflexió nem jelent érzelemmentességet. A kötet külön tárgyalja az érzelmek gondolkodásban betöltött szerepét, a hangulat döntésekre gyakorolt hatását és az érzelemkontrollt. A metahelyzet tehát nem „hideg racionalitás”. Inkább annak felismerése, hogy az érzelmem is információ a helyzetről, de nem feltétlenül azonos a helyzet teljes jelentésével. Érezhetem magam megalázva, és ezt komolyan kell vennem; metahelyzetben azonban azt is megvizsgálhatom, pontosan mi történt, milyen értelmezés váltotta ki az érzést, és milyen cselekvés szolgálná legjobban a célomat.
A döntéselméleti háttér további réteget ad. A döntéselméleti tananyag megkülönbözteti a tényleges és az észlelt helyzetet, és rámutat, hogy a problémamegoldó az észlelt jelenlegi állapot és a kívánatos állapot viszonyából képezi a problémát. Ez szinte közvetlenül vezet a metahelyzet szükségességéhez: ha a probléma részben az észlelés és a kívánatosnak tekintett állapot viszonyából keletkezik, akkor a problémamegoldásban nemcsak a külvilágot, hanem saját probléma-definíciónkat is vizsgálnunk kell.
Csíkszentmihályi Mihály Kreativitás című műve rendszerszinten közelít a kreativitáshoz, és külön tárgyalja a rendszermodellt, a tudás és tett tartományait, a szakértői köröket és az egyén hozzájárulását. Ez a metahelyzet szempontjából azért tanulságos, mert egy teljesítmény vagy ötlet jelentése nem kizárólag az egyén belső tulajdonsága. A mező, a szabályok, a közösségi értékelés és a kulturális tartomány is része a helyzetnek. Metahelyzetben ezért az egyén nemcsak azt kérdezi, „elég kreatív vagyok-e?”, hanem azt is, milyen rendszerben, milyen mérce szerint és kik előtt akar eredményt produkálni (mit tekint egyáltalán eredménynek).
A Flow című kötet más oldalról mutatja meg a személy és a helyzet kapcsolatát: az optimális élmény olyan tevékenységekhez kapcsolódik, amelyekben a kihívás és a képességek megfelelő viszonyba kerülnek, a figyelem rendeződik és a tevékenység önmagában is jutalmazóvá válhat. A magyar kiadás előszava kifejezetten hangsúlyozza, hogy munka és élvezet nem szükségképpen ellentétesek. Metahelyzetben ezért azt is vizsgálhatjuk, hogy egy szerepünk milyen feltételek között működik jól: nem biztos, hogy „velem van baj”, lehet, hogy a kihívás, visszajelzés, autonómia vagy cél szerkezete rosszul illeszkedik hozzám.
Peter Drucker vezetési gondolkodása a felelősség és hozzájárulás oldaláról teszi használhatóvá a metaszerepet. A Drucker minden napra olyan vezetési szemléletet képvisel, amelyben a megfelelő dolgok elvégzése, az idő tudatos használata és a hozzájárulás kérdése központi. Vezetői metaszerepben ezért nemcsak azt kérdezem, „mit kell most megcsinálnom?”, hanem azt is, „mi az én valódi felelősségem ebben a rendszerben, mit kell delegálnom, és milyen működési szabályt erősítek a saját viselkedésemmel?”.
Allan Pease Testbeszéd című könyve a nem verbális kommunikáció szerepét emeli ki, vagyis azt, hogy a társas helyzet nem merül ki a kimondott mondatokban. Ezt óvatosan kell használni, mert egyetlen gesztusból nem célszerű biztos következtetést levonni, de a metahelyzet szempontjából fontos felismerés: a kommunikáció teljes mintázatát kell figyelni, nem pusztán a szó szerinti tartalmat.
Végül a Vízen járni ontológiai coaching szemlélete visszavezeti a kérdést az én és a világ leírásainak változtathatóságához. A könyv az ontológiai coaching mellett ontológia-alapú mediációt, az én működésének különböző modelljeit és énvezérelt állapotot támogató belső minőségirányítást is tárgyal. Ez azért lényeges, mert a metaszerep végső soron nem egy állandó „felső én”, hanem egy gyakorolható reflexív működés: képes vagyok észrevenni, hogy éppen milyen énváltozat, milyen narratíva és milyen szerep beszél belőlem és helyettem, jól van-e ez így és hogyan változtathatok rajta új metaszerep megválasztásával.
A források közös tanulsága tehát nem az, hogy mindig ki kell lépnünk a helyzetből. Épp ellenkezőleg: jól kell tudnunk váltani a részvétel és a reflexió között. Ha mindig csak résztvevők vagyunk, könnyen beleragadunk a mintába. Ha mindig csak megfigyelők vagyunk, elveszíthetjük a cselekvést, az érzelmi jelenlétet és a kapcsolatot. A kompetencia a két szint rugalmas összekapcsolása.
Olvasd el a témában: A „Cipőm talpa”- stratégiát mint remek metaszerepet a helyzeteid kontrollálására
5. Tutorial lépésről lépésre
Első lépésként nevezd meg a konkrét helyzetet minősítés nélkül. Ne azt mondd, hogy „a főnököm manipulál”, hanem például azt: „a megbeszélésen háromszor félbeszakított, majd azt mondta, hogy a döntést már meghozták”. Ezzel elválasztod a megfigyelést az értelmezéstől.
Második lépésként nevezd meg a saját aktuális szerepedet. Munkatárs vagy? Vezető? Ügyfél? Oktató? Barát? Szülő? A szerep azért fontos, mert más jogok, kötelességek és reális elvárások tartoznak hozzá.
Harmadik lépésként azonosítsd a másik fél szerepét, de ne adj neki olyan hatáskört, amelyet csak te feltételezel róla. Különítsd el a tényleges felhatalmazást az informális befolyástól.
Negyedik lépésként lépj metahelyzetbe. Kérdezd meg: milyen szabály szerint működik ez a helyzet? Mi számít itt sikernek? Ki határozta meg ezt? Milyen előfeltevést tekintek magától értetődőnek? Mit próbálok újra és újra? Lehet-e, hogy a megoldási kísérletem fenntartja a problémát?
Ötödik lépésként vizsgáld meg a szerepek közötti határokat. Nem csúszott-e át valaki egy másik szerepbe? A segítőből megmentő, a vezetőből ellenőr, a panaszosból bíró, a szülőből nyomozó, a coachból döntéshozó lett? Itt kezdődik a metaszerep gyakorlata.
Hatodik lépésként vizsgáld meg saját részedet is. A legitim metaszerep mindig önreflexív. Ne csak azt kérdezd, mit csinál rosszul a másik, hanem azt is: milyen válaszom (viselkedésem, reakcióm) tartja fenn a helyzetet; mit vállaltam valóban; hol voltam homályos; mit kell tisztáznom; min kell alakítanom, hogy nagyobb mozgásteret szerezzek?
Hetedik lépésként keress másodfokú változási lehetőséget. Ne csak jobb választ keress ugyanabban a keretben. Vizsgáld meg, megváltoztatható-e maga a szabály, a kapcsolat formája, a probléma definíciója vagy a szerephatár.
Nyolcadik lépésként válassz metaszerepet magadnak és ossz szerepet a másiknak. Egy olyan szerepet jelölj ki a saját részedre, amivel átalakítod az eddigi viselkedésmintázatokat, teret nyit, kontrollt szerzel a helyzeten.
Kilencedik lépésként vizsgáld meg az új szerepek kínálta lehetőségeket. Milyen távlatokat nyit számodra az új szerep? Használd ki! Érezz, viselkedj, cselekedj az új szereped szerint!
Tizedik lépésként térj vissza a konkrét cselekvéshez és tedd meg, amit kell. A metahelyzet nem végállomás. A cél az, hogy eredményesebben tudj reagálni: kérdezni, nemet mondani, új megállapodást kötni, delegálni, visszajelzést adni vagy éppen elfogadni azt, amin nem tudsz változtatni. Használd a SMART-modellt! Tartsd szem előtt a céljaidat! Céljaid legyenek 1. konkrétak, 2. mérhetőek, 3. elérhetőek (reális), 4. relevánsak (az elérni kívánt állapothoz segítsen) és 5. időhöz kötöttek.
Tizenkettedik lépés: Elemezd az eddigi folyamatot és mondd ki, mit tanultál belőle! Használd a STAR+-modellt. Kövesd vissza: kiinduló helyzet–feladat–cselekvés–eredmény (output)-alternatív akciók (kísérletek)-visszacsatolás!
6. Konkrét példa
Egy projektvezető azt tapasztalja, hogy egyik munkatársa rendszeresen késve ad le feladatokat. Résztvevői helyzetben dühös lesz, és azt mondja: „Megint megbízhatatlan vagy.” A munkatárs védekezni kezd: „Mindig rám teszitek a legtöbb munkát.” A vita gyorsan személyiségvitává válik.
A projektvezető metahelyzetbe lépve más kérdéseket tesz fel. Mi a feladatkiadás rendszere? Egyértelműek-e a prioritások? Ki jogosult új feladatot adni? Van-e kapacitásjelzés? Mit jelent pontosan a határidő? Kiderülhet, hogy három különböző vezető ad feladatot ugyanannak az embernek, miközben senki nem látja a teljes terhelését.
Ezután metaszerepben a vezető már nem sértett félként vagy fegyelmezőként működik, hanem a szerepek és szabályok rendezőjeként. Kimondja: „A te felelősséged, hogy időben jelezd a kapacitásproblémát; az én felelősségem, hogy egyértelmű prioritási rendszert biztosítsak; a többi vezetővel pedig tisztáznunk kell, ki rendelhet el sürgős feladatot.” A probléma így nem tűnik el varázsütésre, de a személyhibáztatásból rendszerszintű, kezelhető kérdéssé alakul.
7. Mit kell ebből megjegyezni?
A metahelyzet egy szinttel feljebb visz: nemcsak az eseményt, hanem az eseményt értelmező keretet is vizsgálod.
A metaszerep nem egyszerű új társadalmi szerep, hanem reflexív pozíció, amelyből a szerepek működését, határait, jogosultságait és felelősségeit tudod áttekinteni és átalakítani.
A metahelyzet nem objektív mindentudást jelent. Akár saját nézőpontodat is vizsgálat tárgyává kell tenned.
A legitim metaszerep önreflexív; az illegitim metaszerep akkor jelenik meg, amikor valaki felhatalmazás nélkül a helyzet végső bírájává teszi magát.
A metahelyzet különösen akkor hasznos, amikor az „ugyanabból még több” nem oldja, hanem fenntartja a problémát.
A cél nem az, hogy örökké kívülről elemezzük az életet, hanem hogy a reflexió után jobb minőségben térjünk vissza a cselekvéshez.
Felhasznált szakmai források között szerepel:
az IACM Akadémia designgondolkodási és ontológiai coaching anyaga,
Kollár József és Kollárné Déri Krisztina Vízen járni című kötete,
Watzlawick, Weakland és Fisch Változás című munkája,
Eric Berne Emberi játszmák című könyve,
Thomas Gordon és Noel Burch Emberi kapcsolatok című kötete,
Elliot Aronson A társas lény című munkája,
Mérő László Az érzelmek logikája című könyve,
Csíkszentmihályi Mihály Kreativitás és Flow című kötetei,
Peter F. Drucker Drucker minden napra című munkája,
Allan Pease Testbeszéd című könyve, valamint a döntéselméleti tananyag.
Az IACM Akadémia blogja itt érhető el: https://iacmacademy.com/blog/ .
A Dr. Kollár Consulting blogja itt érhető el: https://drkollarconsulting.com/blog/ .
8. Ellenőrző kérdések
Első kérdés: Mi a lényegi különbség aközött, hogy egy problémán belül keresel jobb megoldást, illetve aközött, hogy metahelyzetből magát a problémakeretet vizsgálod?
Második kérdés: Mitől legitim egy metaszerep, és mikor válik szereptúllépéssé vagy a helyzet értelmezési monopóliumának kisajátításává?
Harmadik kérdés: A projektvezetős példában mi változott meg akkor, amikor a „megbízhatatlan munkatárs” problémájából szerep-, prioritás- és felelősségi rendszer lett?
Kérlek, válaszolj erre a három kérdésre saját szavaiddal. Nem adom meg rögtön a megoldásokat; ha valamelyik nem megy, röviden megmutatom a választ. Írd meg azt is, érthető volt-e a metahelyzet és a metaszerep közötti különbség, és maradt-e még kérdésed.
Szeretettel üdvözöllek,
Dr. Kollárné Berzáczy Kriszti kapcsolat@iacmacademy.com
