Ontológia mindenkinek. Miért nem értjük egymást igazán? Miért van az, hogy valaki egy helyzetet reményként él meg, más pedig válságként? És miért nem elég csak „pozitívan gondolkodni”, ha valódi változásra vágyunk? Ezekre a kérdésekre keresünk választ ebben a fejezetben, amely az ontológia — vagyis a létezés természetének — mélyebb vizsgálatából indul ki, és egészen a designgondolkodásig vezet, ahol a gondolat gyakorlatba fordul, a kérdés válasszá formálódik.
Az ontológiai alapú designgondolkodás nem egyszerűen arról szól, hogyan oldjunk meg problémákat – sokkal inkább arról, hogyan értsük meg, miért látjuk problémának azt, amit annak tartunk.
Ez a fejezet egy meghívás: vizsgáljuk meg együtt, hogy kik vagyunk, de ne azért, hogy elfogadjuk, hanem hogy megértsük, megkérdőjelezzük – és újraalkossuk. Mert az a legfontosabb kérdés: kik lehetünk, ha elengedjük azt, aminek eddig hittük magunkat.
Melyik az igazi énünk?
Ontológia mindenkinek.
Az ontológia fogalmát járjuk körbe azzal a céllal, hogy megértsük, miért gondolunk jónak valamit, mást pedig elutasítunk. Mi az oka annak, hogy nem értünk egyet a környezetünkkel, miközben lázasan keressük a velünk szolidáris közösségeket, ahol, ha átmenetileg is, de megpihenhetünk.
👉 Nem árt, ha előzetesen megnézzük Nánay prof. videóját, hol rejtőzik az „igazi énünk” és mi a probléma azzal a törekvéssel, hogy meg akarjuk ismerni önmagunkat.
👉 Javaslom, tanulmányozzuk azt a posztot is, ami felvázolja, milyen rétegekből áll a személyiségünk és hogyan tovább, ha változni akarunk.
👉 Paradoxonok, ellen-paradoxonok (ellen-kettős kötések) világa szintén szerves kapcsolatban áll a projektünkkel. Itt nézhetsz utána: poszt 1., poszt 2., poszt 3.
👉A különleges abduktív gondolkodást is meg kell értenünk: poszt.
👉 Designgondolkodás keretében az ontológia fogalma életre kel és gyakorlattá válik: poszt.
👉 A téma folytatásaként pedig a nárcizmusról szóló posztot ajánlom, úgyis mint ontológiai minták gyakorlati megértését.
Kérdések, amire válaszolni tudsz majd:
A „Ontológiai szerepeink: mítosztól a bohócig” című cikk mélyrehatóan tárgyalja azokat a szerepeket, amelyeket életünk során betöltünk, és amelyek befolyásolják önazonosságunkat és kapcsolatainkat. A cikk alapján az alábbi kérdések segíthetnek az önreflexióban és a személyes fejlődésben:
Melyik ontológiai szerepben ismered fel magad leggyakrabban? A „mítosz”, „legenda”, „vezér”, „közülünk való” vagy „bohóc” szerepében érzed magad a leginkább otthon?
Hogyan befolyásolja ez a szerep az életed különböző területeit? Milyen hatással van a munkádra, kapcsolataidra és önértékelésedre?
Milyen kihívásokkal szembesülsz, amikor más szerepekbe kell lépned? Hogyan kezeled azokat a helyzeteket, amikor eltérő szerepekben kell működnöd?
Milyen lépéseket tehetsz annak érdekében, hogy tudatosabban válassz szerepeket? Hogyan fejlesztheted önismeretedet és alkalmazkodóképességedet a különböző élethelyzetekben?
Néhány alapfogalom
Minden fogalom mindennel összefügg az ontológiai alapú designgondolkodásban (ontology-based design thinking)
Ontológia
A létezés módja. A coachingban: látásmód, világlátás, életszemlélet, személyes életfilozófia, önmagunkhoz, másokhoz és a problémákhoz való viszonyulás.
Miután mindannyian ránk jellemző módon látjuk a világot, speciális módon torzít a „szemüvegünk”, nincs két egyforma, mindenben megegyező ontológia. Ezért nem értünk egyet, és ezért kérdéses, hogy bizonyos ügyekben konszenzusra jutunk-e egyáltalán valaha.
Pl. „Jobb félni, mint megijedni.”<->”Aki mer az nyer.”
Az „ontológia” kifejezés a görög on (létezés/lét) és a logos (tudomány) szavak összekapcsolásából jött létre. Az ontológia a létről szóló tudomány. A világ szerkezetét leíró fogalmak és azok kategóriarendszere. Az ontológia, másképpen léttan, lételmélet, létfilozófia a filozófiatudomány része. A coaching-típusú gondolkodás alapja.
Erős ontológia
Merev, zárt gondolkodás. Megkérdőjelezhetetlennek tűnő prekoncepciók (előfeltételezések) és ideológiák (világnézetek, értelmezési és igazolási keretek) tartják össze. Az erős ontológiájú ember nehezen fogad visszajelzéseket. Ezekből nem vagy igen csekély mértékben képes tanulni.
Minden tartós válság mögött erős ontológia áll. A coaching célja az ontológia gyengítése.
Az „erős ontológia” kifejezés olyan szemléletet jelöl, amely szerint a valóság alapvető szerkezete adott, stabil, a helyzetolvasatunkhoz kétség sem fér, minden törvényszerűen van úgy jól, ahogy a beszélő kinyilvánítja.
Az ilyen gondolkodásban a lét nem kérdés, hanem állítás: bizonyos dolgok egyszerűen vannak – függetlenül attól, hogy ki hogyan látja vagy értelmezi őket. Ez a hozzáállás szemben áll a gyenge ontológiával, ahol a létezés értelmezése mindig történeti, kulturális vagy nyelvi közeghez (azaz kontextushoz) kötött, és a valóság inkább konstruált (értelmezéssel alakítható), mint feltárt.
Az erős ontológia tehát hitet tesz a létezés végső rendje vagy igazsága mellett, és ebből következően gyakran jár együtt merev etikai, vallási vagy politikai állásponttal. Ez a felfogás ott jelenik meg erőteljesen, ahol a kérdés nem az, hogy „hogyan értjük a világot?”, hanem az, hogy „hogyan van a világ?”.
Pl. „A magyar vendégszerető nép.” Gondolkodjunk el azon, hogy általánosan igaz-e ez a kijelentés – például hogy bánunk egyes menekültekkel.
Gyenge ontológia
Rugalmas (=reziliens), nyitott viszonyulás. Önreflexív (visszajelzéseket fogad). A feedbackekből (visszajelzésekből) tanulni képes ember gondolkodásmódja.
Coachingban cél az ontológia gyengítése.
A gyenge ontológia olyan létfelfogás, amely nem tekinti a valóságot végérvényesen meghatározottnak vagy abszolút módon adott struktúrának. Ehelyett azt vallja, hogy amit valóságnak nevezünk, az mindig értelmezéshez, nyelvhez, kultúrához és történeti kontextushoz kötött. A létezés nem szilárd talaj, hanem mozgó alap, amelyen az ember újra és újra megpróbál eligazodni. Ez a szemlélet nem tagadja a létet, de elutasítja, hogy azt teljes bizonyossággal megragadhatnánk, és inkább a nyitottságot, az értelmezhetőség szabadságát tartja fontosnak. A gyenge ontológia tehát nem a létezés hiányát, hanem annak sokértelműségét vállalja fel.
Pl. „Mindenről szabad, sőt kell is diskurzust (párbeszédet) folytatni. A visszajelzés jó dolog, alkalom a tanulásra.”
Kreatív destrukció
Építő rombolás. Ezzel a módszerrel gyengítjük az erős ontológiákat.
Kreativitás: ötletesség, nagy képzelőerőre valló észjárás, ötlet, elgondolás, terv, amely a képzelet és találékonyság segítségével új elgondolásokat és dolgokat hoz létre. Lifelong learning: életen át tartó tanulás.
A destrukció (latin eredetű szó: destructio = lebontás, lerombolás) alapjelentésében valaminek a szétrombolását, szándékos lerombolását jelenti. A fogalom azonban filozófiai, pszichológiai és társadalmi kontextusban ennél sokkal mélyebb és árnyaltabb.
Korunk legkeresettebb szakmája a kreatív destruktőr. Rejtett módon minden alkotó munkában megtalálható. A coach nem más, mint kreatív destruktőr.
Ontológiai kettős kötés
Más néven ontológiai terápiás kettős kötés, ontológiához illeszkedő, önellentmondást tartalmazó kommunikációs stratégia, (ellen)paradoxon.
Kettős kötés: Önellentmondó, paradox viselkedés vagy kommunikáció. „Ellenszere” az ontológiai terápiás kettős kötés.
Az ontológia a létezés rendjét és szerkezetét tárja fel: mit jelent „valaminek, valamilyennek lenni”, és azt, milyen módon viszonyul az ember önmagához, másokhoz, és az őt körülvevő világhoz.
A kettős kötés ott jelenik meg, ahol a létezés feltételei – például a szeretet vagy az elfogadás – paradox módon elérhetetlenek: „csak akkor vagy szerethető, ha nem vagy önmagad.” Ilyenkor a személy nemcsak kommunikációs csapdába kerül, hanem ontológiai bizonytalanságba is: nem tudhatja biztosan, hogy léte milyen feltételek mellett érvényes.
Ezeket az ontológiai bizonytalanságokat oldják fel az ontológiai kettős kötésekre épülő stratégiák. (Lásd a fent ajánlott posztot a témában.)
Designgondolkodás
Coachingban alkalmazott gondolkodásmód.
Módszere: abdukció (abduktív gondolkodás).
Az ontológia azt vizsgálja, hogy mi van — mik a létezés alapvető formái, hogyan értelmezhető a valóság és benne az ember helye. A designgondolkodás ezzel szemben azt kérdezi: minek kellene lennie, hogyan lehet jobbá, emberibbé, működőbbé formálni a világot. A kettő ott kapcsolódik össze, ahol a design új ontológiai viszonyokat hoz létre: új szerepeket, identitásokat, kapcsolati módokat teremt. Ilyenkor a design nem csupán tárgyakat vagy folyamatokat alakít, hanem a lét szerkezetét érinti– például amikor egy oktatási rendszer nemcsak módszert, hanem tanár és diák ontológiai viszonyát is újraértelmezi. Így a designgondolkodás ontológiai praxis: a világ formálásán keresztül új módokat teremtünk arra, hogy valakik legyünk benne.
A fent ajánlott posztban kicsit többet is megtudhatunk róla.
Ontoterápia
Derűterápia, ontológiai alapú designterápia, designgondolkodásra építő terápia.
A változás gyakran krízisen keresztül érkezik, és ilyenkor nemcsak gondolati struktúrák omlanak össze, hanem az érzelmi biztonságérzetünk is megsínyli. A derűterápia ebben a térben nem felszínes jókedvet, hanem mély, belső érzelmi rugalmasságot jelent. A háromlépcsős folyamat – belátás, bontás, derű – nemcsak túlélhetővé teszi a változást, hanem valóban át is formálja az embert.
A derűterápia célja a wellbeing, a jól-lét élményének átélése.
USA-ban egyebek mellett kiváló eredményekkel, széles körben alkalmazzák kórházakban is a felgyógyulási idő csökkentésére.
Mitől függ, kinek hogy alakul az ontológiája?
Minden ontológia egyedi és változó, hiszen a belső és külső tényezőkkel összhangban dinamikusan formálódik.
Az, hogy valakinek milyen lesz az ontológiája – vagyis hogyan látja a világot, önmagát és a kapcsolatait – elsősorban az értékrendszerétől függ, amely meghatározza, mi számára fontos, jó, igaz vagy elfogadható. Ez az értékrend gyakran már fiatal korban kialakul, de később is változik a tapasztalatok, tanulás és társas hatások mentén. Emellett az is számít, hogy az egyént milyen külső vagy belső motivációk vezérlik. Az ontológiát befolyásolják a kompetenciák is: a képességek (velünk született adottságaink, mint például érzelmi intelligencia), a készségek (tanult kompetenciák, pl. kommunikáció, együttműködés), valamint a korábbi tapasztalatok.
Bár mindhárom tényező hat egymásra, fontos azonban, hogy az értékrendszerrel összhangban alakuljanak a motivációk és a kompetenciák.
A gyenge ontológia lényege nem a bizonytalanság, hanem a nyitottság és az önreflexió képessége. Egy gyenge ontológiájú ember nem ragaszkodik foggal-körömmel minden egyes gondolatához, hanem képes meghallgatni más nézőpontokat, mérlegelni, és akár módosítani a saját álláspontját. Tud érvelni, érvre érvvel válaszolni, miközben a vitakultúra keretén belül marad. Mindenre rá mer kérdezni: „Biztos ez?”, „Honnan tudom, hogy így van?” Ez nem relativizmus: nem azt jelenti, hogy „minden igazság egyformán érvényes”, hanem hogy a saját világnézete nyílt rendszerként működik, amely képes a párbeszédre és a változásra. Ugyanakkor még a gyenge ontológia is feltételez bizonyos alapvetéseket, amelyek nem kérdőjelezhetők meg anélkül, hogy a rendszer maga össze ne omoljon. A katolikus egyház példája találó: nyitott lehet sok kérdésben, de ha Isten léte kerül kétségbe, azzal a hitéleti struktúra alappillére rendülne meg — vagyis ez az a pont, ahol még a gyenge ontológia is határt húz.
Erős ontológiára példa: Magyarországon a DK a Parlamentbe jutásért küzd. De minek? „Mert kell az országgyűlésbe egy baloldali párt.” Miért? Persze, akár lehetne ez így is, de ne ilyennek képzeljük az érveket! Az eredmény, a párt teljesítménye pedig önmagáért beszél.
A poszthoz kapcsolódóan arról is olvashatsz, hogy az ontológia hogyan befolyásolja, milyen emberek leszünk: a téma folytatását a személyiségrétegek posztban találod.
A személyiségünk első rétegét az alábbi tesztekkel vizsgálhatjuk: Big Five teszt. HEXACO modell tesztje és mintaelemzés, Egy unikális gyakorlati tesztelemzést itt tanulmányozhatsz: Egy pár összeillőségének és kapcsolatuk jövőjének elemzése a HEXACO modellel.
Az értékrendszer közvetlenül befolyásolja a 2. személyiségrétegünk alakulását. Az értékredszer mérhető: Mellon66. Bővebben a humánprofilozás posztban tájékozódhatsz.
A két réteg viszonyáról itt ismerhetsz meg különleges részleteket:
Két teszt többletinformációi: BeBIG és a HEXACO találkozása a coach boncasztalán.
Nézzünk egy kicsit a fogalmak mögé: kreatív destrukció
Az ontológiák alakítására alkalmas folyamat a kreatív destrukció.
Mindennapi dolgaink kreatív destrukciója
A világ nem egyszerűen változik, hanem ontológiailag újraformálódik. Nem elég javítani: gondolkodásmódokat, identitásokat, kapcsolatokat kell újratervezni. A régi válaszok már nem érvényesek. A kreatív destruktőr segít átkelni az ismeretlenbe: ő az, aki a káoszban nem fenyegetést lát, hanem lehetőséget.
A kreatív destruktőr által kínált minőség ma már nem bónusz, hanem túlélési feltétel.
Nézzük a női lét kreatív destrukcióját egy példán keresztül!
„Nőnek lenni” kreatív destrukciója
Bing Crosby: Just a Gigolo (1931.)
A Bing Crosby által előadott „Just a Gigolo” című dalban a nő szerepe elsősorban a férfi identitásának és érzelmi állapotának tükrében jelenik meg. A dal egy férfi szemszögéből meséli el egy gigoló életét, aki minden táncért és románcért fizetséget kap, de végül magányos marad. A nő ebben a narratívában nem egy konkrét személy, hanem inkább az elérhetetlen szimbóluma, egy idea. Ahogy egy férfi birtokba veszi, elveszti a varázsát és érdektelenné válik.
A dalszöveg szerint a gigoló minden este más szívét „rabolja el”, de tudja, hogy eljön a nap, amikor az ifjúság elmúlik, és az emberek csak egy gigolónak fogják tartani. Ez a perspektíva a női szerepet egyfajta vágyott, de soha el nem érhető ideálként ábrázolja, amelyet egy férfi keres, de soha nem talál meg.
A nő ebben a kontextusban nem aktív résztvevő, hanem inkább a férfi érzelmi és társadalmi helyzetének visszatükröződése. Az alkotói részvételben a nő szerepe passzív. A nő maga se fontos, mint hús-vér személy, hiszen a fókusz a férfi belső világára és önreflexiójára irányul.
Louis Prima: Just a Gigolo (1956.)
Itt a nő már a színpadon áll, egyértelműen alkotótárs – látható, hallható, jelen van. Ez mindenképpen elmozdulás a passzív női szerepből egy aktívabb, alkotó pozíció felé.
Ugyanakkor a jelenet még mindig férfiközpontú: Louis Prima tobzódik, gesztikulál, improvizál, ő viszi a show-t, míg a nő (Keely Smith) unottan, faarccal áll, időnként belép a vokálba, de inkább kontrollként, ellenpontként van jelen, nem egyenrangú alkotótársként. Ez a mozdulatlanság, a kontrasztként megjelenő higgadtság ironikus is lehet: a nő jelenlétével kommentálja a férfi túlpörgését, destruálja a férfi szerepet, mintegy helyet követelve magának: „Te itt szétesel, miközben hülyét csinálsz magadból, én csak állok majd és nézlek, sőt rúgok rajtad egyet.”
Ez a viszony ambivalens: egyrészt valódi színpadi szerep, női jelenlét és művészi kontroll, másrészt a férfié a szabadság, az önkifejezés tere – a nőé a háttér, az egyensúly vagy a rezignált ellenpont. Nem puszta dekoráció, de még nem teljes értékű társ, tiltott világ az alkotói felszabadultság.
Marlene Dietrich: Just a Gigolo (1978.)
Marlene Dietrich szerepe a Just a Gigolo (1978) című filmben – ahol a bárónőt, Baroness von Semeringet alakítja – karrierjének záróakkordja, és egyben egyfajta összegzése is annak az ikonikus női karakternek, amit pályája során újra és újra megtestesített: titokzatos, fenséges, uralmi pozícióban lévő nő. Központi figura, maga az alkotó ember.
A filmben Dietrich egy férfiakat „alkalmazó” bordélyházat vezet, ahol gazdag nők vehetik igénybe a gigolók társaságát. Ezzel a karakterrel alapvetően megfordítja és átalakítja a hagyományos nemi szerepeket: a férfi lesz a kiszolgáltatott, a nő pedig a kontroll birtokosa. Nemcsak a női lét kreatív destrukciója, hanem a férfié is. A bárónő hűvös, elegáns és távolságtartó, kezében tartja az eseményeket – miközben körüllengi egyfajta nosztalgikus dekadencia: egy letűnt korszak utolsó dívája ő, aki még tudja, mit jelent hatalommal rendelkezni, de már nem beszéli az új világ nyelvét.
Érdekesség, hogy Dietrich és David Bowie (a főszereplő) nem is játszottak együtt a kamerák előtt – jeleneteit külön vették fel Párizsban, amit csak később illesztettek a filmbe. Ez a fizikai távolság azonban szimbolikusan is működik: a női karakter nemcsak időben és rangban, hanem egzisztenciálisan is más térben tartózkodik.
Dietrich ebben a szerepben nemcsak színésznőként, hanem történelmi és filmes ikonként, profán istenként is jelen van: a női hatalom, méltóság és a vágy örök paradoxonát hordozza – olyan világban, ahol a korábbi férfi ontológia széthullik, a díva pedig csendesen hátralép. Végső soron a nő mint díva a hagyományos férfiszereppel együtt semmisül meg, de törmelékeiben tovább él.
David Lee Roth: Just a Gigolo (1985.)
David Lee Roth 1985-ös „Just a Gigolo / I Ain’t Got Nobody” című feldolgozása nem csupán egy szórakoztató zenei videó, hanem egy mélyebb kulturális kommentár is.
A videóban Roth különböző ikonikus popkulturális alakokat parodizál, mint például Michael Jackson, Cyndi Lauper és Billy Idol, miközben saját magát is kifigurázza. Ez a sokszínűség és önreflexió azt sugallja, hogy a hagyományos férfi szerepek és identitások már egyáltalán nem érvényesek. Annyiban van rájuk szükségünk, míg szétszedjük és az elemeit újrahasznosítjuk.
David Lee Roth, a kategorizálhatatlan férfi-nő, kiszőkített, dauerolt hajával, feminin mozgásával, piros tanga bugyijaival, csuklómozdulataival a nő szerepének újragondolását is kikényszeríti. Mielőtt megkérdőjeleznénk a nemi identitását, a Jump című számban akkorát rúg, hogy minden kétségünk eloszlik.
A férfi, aki korábban a dominancia és a stabilitás megtestesítője volt, most egy bohóckodó, önmagát romboló és újraalkotó karakter. Új alakban megszülető, teremtő profán isten.
Ez a megközelítés összhangban van a kreatív destrukció elméletével, amely szerint a régi struktúrák lebontása szükséges az új, innovatív megoldások és identitások kialakításához. Roth videója tehát nemcsak a zenei műfajok és stílusok keveredését mutatja be, hanem a férfi identitás újraértelmezését.
A személyiségünk felépítésekor, al-Énjeink kialakításakor hogy segít a kreatív destrukció?
Az al-Én egy szubszemélyiség, olyan belső szerepszemélyiség, amely egy-egy élethelyzethez, kapcsolathoz vagy érzelmi állapothoz kötődik. Ezek az al-Ének nem torz részeink, hanem túlélési stratégiák kellékei.
Minél több al-Én-nel rendelkezünk, annál rugalmasabban leszünk képesek helyt állni a legkülönfélébb élethelyzetekben.
Tartós változáshoz olykor nem elég „javítani” egy-egy al-Ént -szét kell szedni és valami újat építeni az elemeiből. Esetleg a régitől teljesen független eredetit alkotni. Ez nem azt jelenti, hogy eltüntetjük vagy elutasítjuk az eddigieket, hanem hogy felszabadítjuk az energiát, amit lekötöttek. A kreatív destrukció az önmagunk újraértelmezésének kezdete: az Én tere tágul, a fix identitás helyére lehetőségek lépnek.
A „szent” és a „profán” al-éneink
A „szent” (emelkedett, ünnepi, kitüntetett) és „profán” (mindennapi, szürke, algoritmizált) al-Ének olyan belső „részeink”, karaktereink, amelyek más-más világot képviselnek, olykor egymást kiegészítve, máskor feszültségben léteznek.
A „szent” al-Éneink azok a szerepeink, amelyek törekvők, erkölcsösek, idealisták, tisztaságra vágynak, elcsendesülésből vagy belső hitből táplálkoznak.
A profán al-Ének ezzel szemben hétköznapiak és földközelibbek.
A „szent” és „profán” al-Ének a belső világunk két különböző, mégis egymásra utalt tartományát képviselik. A „szent” al-Éneink azok a részeink, amelyek nem a hétköznapi logikát követik: ők emelkedettségből, idealizmusból, hitből táplálkoznak. Ez az a tér, ahol értelmet nyer az áldozat, ahol a szerelem nem mérlegel, a művészet nem haszonelvű, ahol a tett önmagáért való. A „profán” al-Ének ezzel szemben a racionális, praktikus, mindennapi működésmintáinkat hordozzák — ők azok, akik számolnak, takarékoskodnak, alkalmazkodnak és stratégiában gondolkodnak.
A „szentben” vagy másképpen „Extremisztán”-ban nem érvényesek a valószínűségek, csak kiszámíthatatlan kitörések, szerencse, csodák és kivételek. Mi a valószínűsége, hogy egy szép nőt elhagynak egy csúnyábbért. A szerelem nem valószínűségeket mérlegel. Nem azért szeretünk, mert logikus.
Attól sem lesz valaki világhírű művész csak azért, mert gyerekkorától zongorázik. Miért adja el mégis a teljes közoktatás a tehetség (hamis) mítoszát?
A „profánban”, azaz „Középszerisztánban”, a középszerűségek világában, a mindennapok realitásában minden az átlaghoz tart, az optimalizált, a kényelmes, a megszokott kerül a fókuszba.
A posztmodern embernek mindkettőre szüksége van: a profán biztosítja a kereteket, a szent az értelmet.
Az önismeret kérdése nem annyi, hogy „ki vagyok én?”, hanem: „mikor, melyik világban vagyok jelen és miként, de legfőképpen miért (mi célból)?”
Bemutatok 5 ontológiai mintát, alapkaraktert, lehetséges ontológiai szerepet:
„MÍTOSZ”
A mítosz mint karakter a „szent” világának sajátos szerepformája: olyan térben mozog, ahol a résztvevők nem egyszerű emberek, hanem isteni vagy istenszerű hősök, akik emberfeletti kompetenciákkal rendelkeznek, kiválasztottak, kiváltságosak és megsemmisíthetetlenek. A profán isteneink persze fizikailag meghalnak: pl. Elvis Presley, Beatles, de a kultúránkra gyakorolt hatásuk örökké él.
Ezek a mitikus alakok nem csupán történeti vagy kulturális figurák , hanem szimbolikus jelentéshordozó archetípusok. Elérhetetlenek, sebezhetetlenek, védelem alatt állnak, és kívül esnek a mindennapi kategóriákon és szabályokon, hiszen Istennek nincs kora, alakja, tulajdonsága, miután ő hozza a törvényeket, felette áll. Kategorizálhatatlan és összemérhetetlen. Egy van belőle.
A hétköznapi ember időről időre képes betöltekezni ebbe a mintázatba: amikor valaki szerelmes lesz, mitikus hőssé, istenné vagy istennővé válik a rajongója szemében. Anya szerepben élvezi a teremtő isten pozícióját: „életet adtam (a gyerekemnek)”. Aki élharcos a közéletben, a saját létét mítosz-szerű struktúrába rendezi. A mítosz pozíció végtelenül felemelő, a küzdelemhez szükséges erőt ténylegesen is megsokszorozó élmény.
Például Orbán Viktor miniszterelnök úr 1989-ben Nagy Imre újratemetésén elmondta a híres beszédét, nem pusztán történelmet írt: Nagy Imre mítoszára helyezkedve, a mítosszal azonosította magát, és ezzel ő is mítosszá vált.
„LEGENDA”
A legenda hőse nem isteni szereplő, mégis rendelkezik valamivel, ami az átlagember fölé emeli: különleges bátorsággal, ügyességgel, kitartással, vagy akár egy mágikus tárggyal – mint a népmesék „mindent verő botocskája”. Nem sérthetetlen, nem halhatatlan, a történetben mégis kivételessé válik. Éppen ez adja a legendák sajátos vonzerejét: hidat képeznek a szent és a profán között – az isteni még nincs jelen, de a hétköznapi már meghaladott.
A legendák hősei történelmi figurák (mint Dobó István vagy Puskás Öcsi), sőt, a mindennapok emberét is mitikus fénybe állíthatja az emlékezés. Ilyenek a családi legendák, amikor egy nagyszülő hősi tette – például a túlélés a Don-kanyar poklában – nem pusztán történet, hanem identitásképző erejű elbeszélés. A legenda nemcsak arról szól, mi történt, hanem arról is, mivé válik az, aki részt vett benne. És ebben rejlik a mágikus ereje.
„VEZÉR”
A vezér ontológiai szerepe nem pusztán társadalmi vagy politikai funkció: egy adott közösség létének értelmezési keretét is meghatározza. A vezér nem csupán irányít – jelentést ad. Ő az, akibe a nép belehelyezi saját kollektív vágyait, félelmeit, reményeit, sőt időnként a saját megváltásvágyát is. Ontológiai értelemben a vezér az a figura, aki túlmutat önmagán: nem önálló emberként, hanem szimbólumként működik.
Ám ez a szimbólum nem zárt, nem sérthetetlen. A vezért a nép emeli fel, és ugyanaz a közösség buktatja meg, ha a róla alkotott kollektív jelentés megbillen. Ezért mondhatjuk: a vezér az átlagember felett áll – de nem kizárólagosan, és nem végérvényesen. Az ő autoritása nemcsak teljesítményből, hanem láthatóságából is ered. Szólhatunk hozzá, megérinthetjük, akár baráti kapcsolatba is kerülhetünk vele.
Erre jó példa a celebek ontológiai szerepe a kortárs kultúrában: ők a modern vezérek profán, civil változatai. Olyan emberek, akikre figyelem irányul, és akik körül egy kollektív „történet” formálódik. Stohl András színházi munkássága kivételes, mégis amikor börtönbe került, a nyilvánosság nem vált le róla – csak más fényt vetett rá. Az addigi „színész-vezér” ontológiája kibővült: most már nemcsak a színpad mestereként volt jelen, hanem bukott hősként is, akiben a közösség saját törékenységét, ítélkezését, sőt együttérzését is megélhette.
„KÜZÜLÜNK VALÓ”
A „közülünk való” a profán szerep egyik legfontosabb és legérzékenyebb formája. Mellettünk áll – mégis másképp lát, érzékel, cselekszik. Létjogosultsága abból ered, hogy egy platformra helyezkedik velünk és megosztozunk a világon: ugyanabból az anyagból van, mint mi, csak egy kicsit máshogy rezdül. Ez a pozíció azért különleges, mert az iránta érzett bizalmat nem a tekintély, hanem az azonosság érzése alapozza meg.
Nem hős, nem próféta, nem vezér, hanem tanú és társ. Az ő ereje nem abban rejlik, hogy tökéletes vagy sérthetetlen, hanem abban, hogy érintett. Ha elesik, velünk esik el. Ha beszél, a saját hangján szól, mi is magunkra ismerünk benne.
Ez a szerep azonban ontológiailag ingatag: mivel nincs köré emelve mitikus védelem vagy karizmatikus távolság, sokkal kiszolgáltatottabb a közösség pillanatnyi ítéletének. Amit ma hiteles közelségnek élünk meg, az holnap vagy egy igényesebb keretből szemlélve banális hétköznapisággá válhat. A közülünk való akkor tud tartósan működni, ha nemcsak hasonlóságot, hanem távlatot is hordoz – ha nemcsak velünk van, hanem értelmet is ad annak, hogy együtt vagyunk.
Ez a karakter különösen fontos azokban a társadalmakban, ahol a központi tekintélyek legitimitása megrendült, és emberi léptékű, hiteles, megközelíthető példákra van inkább szükség.
„ALATTUNK ÁLLÓ”
Az „alattunk álló” vagy „bohóc” ontológiai szerep látszólag alárendelt, nevetséges vagy lebecsült, de mélyebb szinten sokszor tükröt tart és rejtett hatalommal bír. A bohóc – akár a királyi udvarban, akár a modern társadalomban – az a figura, aki megengedheti magának a kimondhatatlant. Az ő igazsága nem rendszerből, hanem kívülállásból fakad: paradox lénye a határon létezik, és ezért képes megbontani a rendet – vagy éppen újrarendezni azt.
Ontológiai értelemben a bohóc nem pusztán vicces figura, hanem a lét peremén álló tanító. A státusz erejét az adja, hogy nem kell megfelelnie, így ontológiai szabadsága nagyobb, mint a felette állóké.
A bohóc szerepe nem alacsonyabb rendű, hanem nagyon is más. Ő az, aki megmutatja, hogy a rend önmagában nevetséges lehet– néha felszabadító, máskor zavarba ejtő tükröt tart mindannyiunk elé.
Amikor kinevetjük a bohócot, sokszor önmagunkat nevetjük ki. A bohóc a létezés groteszk, de igaz játéka.
„A szicíliaiak nagy hazudozók”
Figyeljük meg a két főszereplő, hogyan ugrál az egyes karaktere között! Mikor váltanak szándékosan és mikor kezdenek zuhanni akaratuk ellenére?
Majd főnixként felemelkednek.
A Tiszta románc (True Romance, 1993, rendezte: Tony Scott, forgatókönyv: Quentin Tarantino) egy vérrel és szerelemmel átitatott, popkulturális utalásokkal teli road movie -szerelmi történet. Két fiatal – Clarence Worley (Christian Slater), detroiti képregénybolti eladó, és Alabama Whitman (Patricia Arquette), frissen „leszerződött” call girl – váratlan szerelmi éjszaka után összeházasodnak, majd véres véletlen folytán egy táskányi kábítószerrel Los Angelesbe menekülnek, hogy eladják azt és új életet kezdjenek.
A film számos ikonikus mellékszereplőt vonultat fel, köztük:
Drexl Spivey (Gary Oldman), az excentrikus, félőrült maffiózó,
Clifford Worley (Dennis Hopper), Clarence apja, egy kiöregedett, de autentikus ex-zsaru,
Vincenzo Coccotti (Christopher Walken), a szicíliai maffia intelligens és kegyetlen képviselője.
Clarence Worley (Christian Slater) a „legendává felnövő közülünk való” archetípusát testesíti meg. Kezdetben hétköznapi figura, aki a popkultúra iránti szenvedélyével és idealizmusával tűnik ki. Azonban a történet előrehaladtával, különösen az Alabama iránti szerelme és a veszélyekkel teli kalandok során, legendává válik, aki képes meghaladni saját korlátait és hőssé emelkedni.
Alabama Whitman (Patricia Arquette) „alattunk álló”-ból a „mítosz” szerepét ölti magára. Kezdetben call girlként jelenik meg, de a Clarence-szel való kapcsolatában transzcendens, idealizált női figurává válik. Szerelmük során Alabama nemcsak társa, hanem inspirációja is Clarence-nek, aki általa talál értelmet és célt az életében.
Drexl Spivey (Gary Oldman) az „alattunk álló” vagy „bohóc” szerepét képviseli. Bár látszólag hatalommal bír, karaktere groteszk és karikatúraszerű, amely a társadalom peremén élők torz tükörképe. Drexl figurája emlékeztet arra, hogy a hatalom és az erőszak gyakran álarc mögé rejtett gyengeséget és bizonytalanságot takar.
Clifford Worley (Dennis Hopper) „alattunk álló”-ból a „mítosz” szerepét tölti be, aki eszével és önfeláldozásával megmenti a fiát. A híres „szicíliai jelenetben” Clifford tudatosan provokálja a maffiafőnököt, hogy megvédje Clarence-t, ezzel példát mutatva a bátorság és az önfeláldozás értékeiről. A klasszikus értelemben nem hatalommal bíró vezető, hanem az erkölcsi értelemben vett „mítosz”. A saját halála tudatában, méltósággal és humorral száll szembe a maffiózóval, tudva, hogy minden egyes szóval időt nyer a fiának. Az „extremisztáni” szférában cselekszik: kiszámíthatatlanul, esélytelenül, mégis tiszta erkölcsi alapállásból. Hősies bukása legendává, majd mítosszá emeli.
Vincenzo Coccotti (Christopher Walken) úgy vonul be a jelenetbe, mint egy elérhetetlen, mindentudó, időtlen gonosz figura. A „szicíliai” eredettörténetet, a vérvonal erejét, a hagyomány bosszú-etikáját képviseli – de csak addig, amíg Clifford el nem kezdi ellene fordítani a maga által kreált „szicíliai” ellen-mítoszát. Az öntudatos provokáció révén Coccotti is lelepleződik: nem isteni, nem végzetes, csak egy bosszúra kondicionált gazember.
Nézzük a karakterek alakulását a maffiózó és a rendőr szerepében lépésről lépésre!
A Tiszta románc című film ikonikus jelenetében, ahol Vincenzo Coccotti (Christopher Walken), a maffiózó vallatja Clifford Worley-t (Dennis Hopper), az exrendőr apát. a karakterek ontológiai szerepei dinamikusan változnak, tükrözve a hatalom és identitás komplex viszonyait.
Az ikonikus „szicíliai jelenet” ontológiai olvasata
Ebben a jelenetben Clifford Worley, a koros, de még mindig méltósággal bíró egykori rendőr szembekerül a maffiával. A tét: kiszolgáltatja-e a fiát a Coccotti vezette bűnszervezetnek, vagy inkább vállalja a biztos halált.
Cocottinak nincs ideje, szökésben van a fiú, mihamarabb utána kell erednie. Bárcsak Clifford köpne és elárulná a célállomást, merre kell keresnie. Nehéz dolga van. Nincs idő a kínzásra, ráadásul, ha az ex-zsaru belehal, felesleges és értelmetlen időpazarlásnak bizonyul a kényszerkitérő. Szorult helyzetében (alávaló, „bohóc” szerep) több módon próbálkozik:
Az elegáns ruhája, frissen vasalt gigolo megjelenése („legenda” szerep) minden kétséget eloszlat. Van miből öltözködni, busásan fizet a maffia. Ő ott már valaki. Nem érdemes vele ujjat húzni.
Néhány durva pofon és egy pengevágás, máris folyik a vér (kicsit lejjebb lép: „vezér” karakter). Még mindig állja a sarat az apa.
Felemlegeti saját pozícióját -ezzel lerövidíti a bemutatkozást. Tudja, hogy a volt rendőr már hírből ismeri azt a bűnözői kört, akinek képviseletében feltűnik („legenda” szerepben ismét). A főgengszter legendáján élősködik. Clifford szembesül a realitással: innen nincs menekvés.
Eddig csekély az eredmény. Taktikát vált és „közülünk való” szerepben leül a hullajelölt mellé (miközben ő alászáll, a rendőrt felemeli a „közülünk való” karakterbe, hogy bátortű döntést hozhasson: árulóvá válik vagy sem- kettős kötés, nincs jó válasz). Még meg se melegedett alatta a szék, azonnal pozíciót vált: egy családi legendára (állítólagos szicíliai származására) fellépve előadja a nagy blöfföt: a különleges kompetenciája révén (maga jogán is legenda szerepben) 17 jelből leleplezi a hazudozást. Kihasználja, hogy a zsaru nem tudja leellenőrizni. Clifford törölgeti a fájó sebét és sóhajt: rendőr múltjból („vezér” szerep) hiába tudja, hogy ez csak egy fárasztóan nagy rakás bullshit (a maffiózót belöki a „bohóc szerepbe), a helyzet mégis véresen komoly.
Cigit rendel, egy igazi chasterfieldet. Mai áron is vagy 12.000 Ft egy doboznyi. Sose engedhette meg magának. Miért kéri mégis? „Amor fati”, a sors szeretete (Nietzsche). Az utolsó cigaretta, mielőtt szembenéz a halállal (a bátor férfi „legenda” szerepbe emelkedik). Nem várhat egy olcsó Munkás cigarettára, mert a maffiózóknál senkinek sincs olyan a farzsebében, valakit kiugrasztani a szomszéd kisközértbe pedig lehetetlenül ciki lenne.
👉Ezen a ponton nem árt elolvasni a jó kérés tervét: Ima mint kérés. A jó kérés ismérvei: 1. szabály, olyat kérj, amit a másiknak módjában van teljesíteni.
Tüzet is szeretne, aztán mégse. Kicsit ugráltatja („vezér” szerepben a rendőr) az amúgy is ideges ellenfelét („bohóc” szerepben a maffiózó). Majd megtalálja a saját öngyőjtóját és akkor bevillan valami. Ezt hívjuk reminding-nak, emlékeztetésnek.
A reminding egy olyan angol kifejezés, amely az „emlékeztetés” folyamatára utal. Gyakran használjuk mint technika a coachingban. Arra mondjuk, amikor valaki vagy valami felidéz bennünk egy korábban ismert vagy fontos információt, érzést, eseményt. Nem feltétlenül tudatos cselekvés: egy illat, egy dallam vagy egy mondat is lehet reminding, mert visszavisz minket az emlékezetünk egy korábbi pontjára. De lehet szándékos is: amikor valakit figyelmeztetünk egy feladatra, határidőre, tett ígéretre, akkor szintén reminding-ról beszélünk. Ez a szó tehát egyaránt vonatkozhat külső és belső emlékeztetésre is – egy másik személy cselekedetére vagy akár saját gondolati működésünkre.
Felcsendül a zene, gyönyörű lágysággal. A rendező segít: itt most nagy dolgok történnek. „Tudja, sokat olvasok”- kezd bele a romboló ellen-narratívába. Ráadásul ez igaz, ugyanis a mórok valóban találkoztak a szícíliai őslakossággal. A maffiózó hazudozásával szemben az első erkölcsi fölény. Rendőr-maffiózó 1:0 a morális kijelzőn (a rendőr ismét „legenda” szerepben).
„A szicíliaiak a niggerektől származnak”- a maffiózóig lassan jutnak el a szavak. Mit is mondhatna erre? Jobb híján kényszeredett nevetés, hiszen éppen most szennyezik be az anyja emlékét. Cocotti hosszú percek óta nem tud kitörni a „bohóc” karakterből és most az emberei előtt is megszégyenítik.
„Hát, ez nagyon jó.”- és megfordul, átmenetileg visszavonul a vérebeihez és erőt merít. Megint „vezér” szerepben nevet és helyesel, mint egy tanár, aki megdicséri az eminens vizsgázót. A zsaru kissé lejjebb szorul: maga is „vezér” szerepben (jótanuló).
Clifford folytatja a tanítást (marad vezérben, miközben lenyomja Cocottit a hülye gyerek szerepbe, „bohóc”, akit még felnőtt korában is tanítani kell).
Cocotti megint bizonytalan és az embereihez fordul segítségül: nevet, engedi, hogy nevessenek, előírja és vezényli a nevetést. Ismét felküzdi magát a „vezér” szerepbe. „Imádom a palit”- felugrik, mint egy tanár („vezér”), de már megpecsételődött a sorsa. Nem helybenhagyólag reagál, mint az előbb, hanem imád, rajong és ezzel megemeli az áldozatát (Clifford „legenda” szerepben). Clifford a fehér ember mitológiáján élősködik, miközben maga is mítosszá válik. Cocottit „félnigger kölyöknek” nevezi („bohóc”). Nincs más választása Cocottinak, mihamarabb végeznie kell vele, ha csak nem akar újabb pofonért bejelentkezni. Azon az áron is maga öli meg (ki más vehetne helyette revansot), hogyha utoléri őt az igazságszolgáltatás, neki magának kell felelni a gyilkosságért. Megtörtént a trónfosztása, innen már nem lehet többé kitörni. A filmben egyébként többet nem is találkozunk vele, erkölcsileg mindenképpen megsemmisült.
A jelenet Coccotti „bohóc”-szerepéből indul: hiába az elegancia, a fölényesség, a belépő dominanciája, a rengeteg hatásos skill, Clifford nem engedi, hogy stabilan megtartsa. Clifford tudja, hogy meg fogják ölni, mégis vállalja a kihívást – nem a saját megmeneküléséért, hanem a fia védelmében. Ez váratlan fordulat, senki nem reméli. A fia a megelőző jelenetek egyikében elejt egy fél mondatot, ami körülbelül így hangzik: „kértem én tőled valaha valamit?” A lepukkadt Clifford valószínűleg soha nem volt jó apa. Ambíciótlan alkoholista, akinek egyetlen szerkója a kopott rendőr egyenruhája. A senki földjén tanyázik, a sinek mentén egy szakadt lakókocsiban. A maffiával való különleges találkozása élete utolsó nagy dobása. Nem hagyhatta ki: féregként meghalni vagy szentként mennybe menetelni. Mindent feltesz egy lapra.
Cocotti is az életével játszik: ha nem produkálja a vagyont érő kábítószert, a főnökétől már nem lesz több kérdése. Szemtől szemben, férfi a férfival. Szép munka. Egycsapásra fel kell nőni a feladathoz, nincs idő a gyakorlásra. mindketten levizsgáznak az Élet Iskolájában. Különböző stratégiákat olvashatunk le az ábráról: Cocotti, mint egy fürgén mozgó bokszoló, ide-oda ugrik, kicsit beijeszt, elhajlik, már ott sincs. Clifford pedig egy nehézsúlyú bajnokként higgadtan kivár és bevisz egy bal horgot. KO.
A jelenet kulcsa, hogy Coccotti fokozatosan elveszti morális és retorikai fölényét. Az „alattunk álló” karakter pozíciójába sodródik, miközben Clifford saját mítoszát írja: önkéntes áldozatként, egy utolsó cigaretta társaságában, humorral és méltósággal néz szembe a halállal. A szicíliai származásra tett gúnyos megjegyzései nemcsak sértik Coccottit, hanem teljesen kiszolgáltatottá is teszik.
A vezér elveszti státuszát. A legenda megreped. A „bohóc” marad. Coccotti gyilkol – de ontológiailag ő bukik el. A trónfosztás teljes. Clifford halála ezért nem vereség – hanem megtestesült mitológia.
Ugye, te se lopod el a szellemi termékeinket?
Ez a tartalom az első betűtől az utolsóig szellemi jogvédelem alatt áll a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában IFC megjelölés alatt. Tilos másolni, nyilvánosan bemutatni, továbbadni, hivatkozás nélkül idézni, parafrázisát (értelmezését) adni, a szellemi terméket magáénak bemutatni a szerzőre és a jogvédelemre való hivatkozás nélkül. A szellemi termék eltulajdonítását a törvény bünteti!
Köszönjük.
Ha még szeretnél többet a témából, gyere hozzánk tanulni vagy kérj fel minket business coachként!
Ismerkedj meg a standard tanulási ajánlatainkkal is:
nézz körül a képzési oldalunkon is!
Budapesten személyesen vagy online, fotelben ülve.
Normál tempóban, szuperintenzíven vagy egyéni haladási ütemben.
Ajándék önismereti miniteszt
Teszteld a tudásodat: Az ellentétek vonzzák egymást?
(Önismereti miniteszt)
„Lélekhajó Korzikán”
Egy speciális programot kínálunk!
Párkapcsolati coach képzés és kapcsolatgazdagító, önismereti tábor.
Ne hagyd ki!
Ez a tartalom az első betűtől az utolsóig szellemi jogvédelem alatt áll a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában IFC megjelölés alatt. Tilos másolni, nyilvánosan bemutatni, továbbadni, hivatkozás nélkül idézni, parafrázisát (értelmezését) adni, a szellemi terméket magáénak bemutatni a szerzőre és a jogvédelemre való hivatkozás nélkül. A szellemi termék eltulajdonítását a törvény bünteti!
The entirety of this content, from its inception to its conclusion, is safeguarded under intellectual property rights with the IFC designation at the National Intellectual Property Office. It is expressly forbidden to duplicate, publicly display, disseminate, quote without proper citation, provide interpretative paraphrasing, or present this intellectual work as one’s own without due acknowledgment of both the author and the existing copyright protection. The unauthorized appropriation of intellectual property is subject to legal prosecution!
Bejegyzések
Szeretettel látjuk az IACM Akadémia nemzetközi színvonalú, egyetemi prémiumminőségű coach képzés SKILLBOX (tudásbázis) blog oldalán is.
Kukkantson be a WEBSHOP-unkba is!
-
Önszabotázst okozó döntési, viselkedési és érzelmi minták feltárása AI-szakértővel Gyere, tanulj tőlünk! Nemzetközi, mester szintű coachingra és tanácsadásra, kiegyensúlyozott szakmai teljesítményre készítünk fel az AI-eszközeinkkel! ÚJ TRÉNING 3 alkalmas AI-mester program. Megtanulsz saját, azonnali coachingra alkalmas asszisztenst építeni és magaddal viszed az ehhez szükséges adatbázist és kész utasításokat(promtok)csoportos, 3*1,5 óra 70.000 Ft 30.000 Ft április 30-ig.(10 fó…
-
IACM Double Bind Engine (KK) Coaching-előkészítő, önellentmondásokat (paradoxonokat) feltáró szoftver IACM Double Bind Engine -coaching-előkészítő, önellentmondásokat feltáró szoftvere – próbáld ki! (100% gyakorlati program) 2026. április 30-ig ingyenes! „Coaching moments for your soul.” Paradoxon Tükör Ez az AI-támogatott program nem egy segítő eszköz, hanem egy pontos visszatükrözés. Megmutatja, hol kerültél olyan helyzetbe, ahol két egymásnak…
-
IACM Decision System -No Bs Coach: azonnali segítő coach asszisztens – próbáld ki! (100% gyakorlati program)